2011. május 9., hétfő

EFOTT a Tisza fővárosában



2011. július 12-17. között Szolnok-Tiszaliget lesz az EFOTT házigazdája

Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) a legrégebbi kulturális- és könnyűzenei fesztivál Magyarországon, amelyre a tavalyi évben minden korábbinál többen, közel 69 ezren látogattak el. Az 1976 óta folyamatosan bővülő, magyar hallgatók által látogatott, évről-évre más helyszínen megrendezett bulinak idén a szolnoki Tiszaliget ad otthont, amely kiváló természeti adottságaival tökéletes helyszínként szolgál majd a fiataloknak.

EFOTT - A nyár legnagyobb hallgatói bulija

Hazánk legjelentősebb múltra visszatekintő diákrendezvénye az EFOTT, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója. A fesztivál története 1976-ra nyúlik vissza, ekkor volt az első találkozó a Pécs melletti Abaligeten. Huszonöt főiskola, illetve egyetem 350 hallgatója találkozott akkor; manapság az egyik legnagyobb magyar rendezvény, a tavalyi évben minden korábbinál többen, 69 ezren látogattak el az EFOTT-ra. A fesztivál állandó jellemvonása, hogy évente más-más helyszínen kerül megrendezésre. Három évtized alatt a rendezvény bejárta az országot, idén 2011. július 12-17. között Szolnok - Tiszaliget lesz az EFOTT házigazdája!

Tiszaliget Szolnok „tüdeje”

A Tiszaliget belvároshoz közeli, mégis attól jól elkülönülő fás, parkos terület sportolási és kirándulási lehetőséget biztosít az odalátogatóknak. A zöld övezet árnyas fái kiválóan alkalmasak sétához, futáshoz, pihenéshez. A védett környezetben található tavon csónakázásra és horgászatra is lehetőség van. Számos kemping, hotel, fürdő és szabadidős komplexum szolgálja a kikapcsolódni vágyók kényelmét, pihenését és 2011-ben az „efottozókat” is.

Programdömping

Az EFOTT-on idén is igazi programdömping várható. Akik 2011-ben már biztosan ott lesznek az év legnagyobb hallgatói buliján:

5 Yards, A kutya vacsorája, AB/CD (AC/DC Tribute), Ámokfutók, Anima Sound System, Animal Cannibals, Apey and the Pea, AWS, Balkan Fanatik, Belga, Beliczai Balázs, Belmondo, Carbonfools, Copy Con, Compact Disco, Cozombolis, Csepregi Éva, Csík zenekar, Dévényi Tibi bácsi, DikiD, Dombóvári István, Doors Emlékzenekar, Erik Sumo feat Kiss Erzsi, Esti Kornél, Ez!Basic, Green Dye, HétkönaPI CSAlódások, Heven Street Seven, Hollywood Rose, Holtidő, Hősök, Insane, Intim Torna Illegál, Irie Maffia, Isten Háta Mögött, Janicsák Veca, Joe Cocker Cover Band, Jurij, Karaván Familia, Kiscsillag, Kiss Ádám, Kovács András Péter (KAP), Kovács Kati, Láma dalai, Magashelyi Underground, Maszkura és a tücsökraj, Mystery Gang, Neo, Ocho Macho, Óriás, P.A.S.O., Pál utcai Fiúk, Prosectura, Riddim Colony, Rise against, Road, Rock'n Roll Swindle, Quimby, Rómeó Vérzik, Rózsaszín Pittbull, SKA-Pécs, Subscribe, Superbutt, Supernem, Szandi, Tankcsapda, Takács Nikolas, Tesco Disco, The Idoru, The Kolin, Turbo, UFO, Vad Fruttik, Velvet Stab, Wolf Kati, Z.U.P., Zorall...


Az EFOTT hangulata utánozhatatlan: aki már volt, pontosan tudja! A hallgatói fesztivál olyan, mintha az év közben megrendezett összes egyetemi és főiskolai buli egy helyre összpontosulna.

EFOTT – 2011-ben is a Te pénztárcádhoz mérten!

Az EFOTT a magyar fiatalokról, a magyar fiataloknak szól, immár 36 éve, diákbarát árakon. Az öt napra szóló hetijegyek a felsőoktatási jegyértékesítő hálózatban elővételben május 31-ig mindössze 13.990 forintba kerülnek.

EFOTT - csak szabadon...


2011. május 8., vasárnap

Szegedi Ifjúsági Napok - 2011. augusztus 24-28.


Igaz, még el sem kezdődött, de már most sokan gondolni sem akarnak arra, hogy egyszer bizony vége lesz az idei nyárnak is… Azonban van egy másik, ám annál lelkesebb tábor is, akik már tűkön ülve várják az augusztus végét.

Ők azok, akik tudják, hogyan is kell stílusosan elbúcsúzni a legnaposabb évszaktól. Ők azok, akik imádják a jó zenét, a baráti társaságot, az izgalmas kalandokat, az igaz szerelmet. Ők azok, akik szeretnek a belvárosban fagyizni, a Tisza-parton ébredni, ismeretlen ismerősökbe botlani úton-útfélen. Ők azok, akik odavannak Szegedért, a SZIN-ért.

A Szegedi Ifjúsági Napok, mint hazánk legpatinásabb múlttal rendelkező fesztiválja, idén is számtalan koncerttel, izgalmasabbnál izgalmasabb programokkal várja látogatóit. Mint ahogy már évek óta nem, így idén sem kell félnie senkinek a zenei felhozatalt illetően. Lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere: pop, rock, rnb, reggae, ska, electro, és még folytathatnám a sort. Mindez a legnagyobb külföldi lletve magyar bandák, énekesek, DJ-k tolmácsolásában –lépjenek fel akár a színpadok egyikén, akár egy partysátorban, ne adj’ Isten egy leürített medence fenekén.

Ha épp nincs semmilyen performansz, ami lekötné a figyelmed, akkor sem fogsz unatkozni, ezt garantálhatom. A helyszínen ugyanis számos szabadidős tevékenység, sportolási lehetőség várja a kikapcsolódni vágyókat. Akik pedig inkább regenerálódni szeretnének, azoknak a medencék egyike, esetleg a ligetben található egyik szimpatikus fa árnyéka hozhat felüdülést.

Apropó, fák. A SZIN különösen nagy hangsúlyt fektet a fenntartható fejlődésre, a környezetvédelemre; arra, hogy egy olyan világban élhessenek dédunokáink is, amilyenben mi tesszük. A szervezők lelkesedését olyan ügyesen sikerült a gyakorlatba átültetni, hogy tavaly már nemzetközi díjjal is jutalmazták a törekvést, mely hazánkban elsőként, úttörő jelleggel indult. Idén tehát folytatódik a történet, melynek minden résztvevője egy zöld, példamutató rendezvénynek örülhet!

Az 5 napra szóló bérletek már kaphatóak, az Eventim illetve a Ticketportal jóvoltából:

- május 31-ig: 13.900 Ft
- augusztus 20-ig: 15.900 Ft
- helyszínen: 18.900 Ft

Helyszín: Szeged, Újszegedi Partfürdő

Bővebb infó: www. szin.org (hamarosan)

2011. február 27., vasárnap

Ki legyen a következő KHT-s interjú alany?

Szavazni a ide kattintva tudtok. Esetleges kérdéseiteket, egyéb ötleteiteket megjegyzésként írjátok meg nekünk.

Üdv.;
a Szerkesztőség

Ki legyen a következő riport alany?

Szavazzatok, ki legyen a következő oktató, akivel interjú készül az áprilisi Karimában. Szavazni a linkre kattintva tudtok. :)

Katt ide!

2011. január 13., csütörtök

Januárban is! Rejtő Jenő, Agatha Christie - A ponyva királyai

Januárban is fokozza a vitalitást A ponyva királyai sorozat!

A minden héten, szerdán megjelenő A ponyva királyai sorozat olcsó papírkötésben jelenteti meg Rejtő Jenő és Agatha Christie 20-20 felejthetetlen művét még 2011 júliusáig.

Januárban következnek:

1. Rejtő Jenő: Pokol a hegyek között - 2011.01.05. szerda

2. Agatha Christie: Mrs. McGinty meghalt - 2011.01.12. szerda

3. Rejtő Jenő: Bradley Tamás visszaüt - 2011. 01. 19. szerda

4. Agatha Christie: A ferde ház- 2011. 01. 26. szerda

A ponyva királyai sorozat további Rejtő Jenő és Agatha Christie köteteit keresd minden szerdán az újságárusoknál, vagy érdeklődj a kedvezményes előfizetési lehetőségekkel kapcsolatban a 06 (1) 292-9530-as telefonszámon!

Rejtő Jenő: Pokol a hegyek között

Versenyfutással kezdődött az egész gyalázatosság. Több mint száz éve annak, hogy a Lonsdale-ősök elindultak Nyugatra. Versenyt futottak a földért. Hegynek fel! Két Lonsdale család vándorolt akkor ide keletről. Unokafivérek. Ők is futottak. Előzőleg sem fértek meg egymással úgy, ahogy jó rokonokhoz illik, és most úgy akarta a sors, hogy annyi ember közül ketten maradjanak a hegyi ösvény utolsó fordulójában. Hogy azután mi történt, azt senki sem tudja, és nem is fogja megtudni soha. Az egyik Lonsdale elsőnek ért fel a tetőre, a másik bezúzott fejjel, ájultan feküdt nem messze a céltól. Kődobás tette harcképtelenné. Hugh Lonsdale, miután eszméletre tért, azt állította, hogy megelőzte már az unokafivérét, mikor kődobás érte. Ezt Davy Lonsdale nem tagadta, csak azt tagadta, hogy ő dobta a követ. Hugh Lonsdale esküdözött, hogy egy perccel előbb, mikor megfordult, látta, amint Davy lehajolt. Akkoriban nem volt idő holmi aprólékos kivizsgálásra, tárgyalásra. A bizottság a fennsíknak ezt a részét kétfelé osztotta. Egyik területet Davy kapta, a másikat Hugh. Mindkettő úgy érezte, hogy az egész földdarab neki jár. És a versenyfutás azóta nem ér véget…

Rejtő Jenő: Bradley Tamás visszaüt

Bradley Tamás, a londoni vegyészmérnökből lett légionista maga sem gondolta, hogy a húga és családja becsületén esett csorbáért úgy fog „visszaütni", hogy ebbe az ütésbe majdnem maga is, szerelme is belepusztul. Csak később érzi meg, hogy a millió veszélyt rejtő dzsungel és egy szökött legionáriusra leselkedő borzalmak bizony nem a legkedvezőbb helyzetet teremtik a bosszúhoz. Egyetlen szerencse, hogy a „Dalol a vadon" című film forgatására elindult expedíció minden tagját, bár már csak haláluk után, felfalják a termeszek, és így az egész felszerelésük a bajba jutott szökevények birtokába kerül, többek között Szép Heléna jelmeze, valamint két lánctalpas kocsi is…

Írd meg nekünk...

A februári Karimában két KHT-s felel a kérdéseinkre, aktuális témákban. Nagy Gábort a szociális ügyek kapcsán, Varga Károlyt pedig a kollégiumi felvételi/elhelyezés ügyében kérdezzük. Ha úgy érzitek, van olyan része a témáknak, ami nem világos, van olyan kérdés, amit feltennétek, írjátok meg nekünk! :) Bátran! :) Itt a nagy lehetőség....

Kérdéseiteket feltehetitek a Karima Facebook oldalán:
http://www.facebook.com/pages/Karima/130672246997417

2011. január 6., csütörtök

Az építőmérnök- Szakmaismertető információk

Az ókori Egyiptomban víz híján a területeket öntözőrendszerekkel kellett ellátni, mely csatornarendszer megkönnyítette az emberek mindennapjait, s egyben már komoly munka volt, mely a kor építőmérnökeinek igen gondos tervezői feladatot jelentett.
Az ókori Kínában az öntözésen túl a táji adottságokkal is küzdeni kellett, de mérnökeik olyan megoldást találtak a mezőgazdasági talajművelésre (lépcsőzetes hegyoldal kiépítése), mely máig hatékony és működőképes módszert jelent.
Az ókori Róma máig szemet gyönyörködtető út-és vízhálózatának kiépítése ugyanúgy az építőmérnökök munkájának köszönhető.

A medrükből gyakran kilépő folyók gátrendszerekkel való szabályozása, a folyókon átívelő hidak vagy napjainkban a városok közműhálózatainak megépítése, az úthálózat vagy az épületek tartószerkezeteinek megtervezése mind-mind az építőmérnökök feladata.

Az építőmérnök tevékenysége mára már ezt az igen sokrétűvé vált munkát, munkafolyamatot takarja, mely az összetett és igen nagy léptékű építmények megtervezésével, létrehozásával, fenntartásával foglalkozik.

Az építőmérnök szakirányát tekintve igen sokrétű lehet (magasépítő, híd-és műtárgyépítő, mélyépítő, mérnök-építész, út-és vasútépítő, vízépítő mérnök, környezeti szakirány mérnöke, településmérnök, geodéta, térinformatikus), mégis az építőmérnöki tevékenységben a közös vonás a felelősségteljes munka, melynek célja a járhatatlan területek járhatóvá, a lakhatatlan területek lakhatóvá tétele, és a már lakott területek életkörülményeinek javítása.

Az építőmérnök munkaterületei:
felmérés, feltérképezés, előzetes vizsgálatok
részletes leírás, előzetes terv készítése, hatástanulmányok
egyeztetés, költségszámítások
tervezés, méretezés, megvalósíthatósági-kiviteli terv készítése
építésszervezés
irányítás, ellenőrzés
műszaki átadás
utólagos vizsgálatok, üzemeltetés
karbantartási munkálatok megszervezése

Munkavégzése során számos segédeszközt használ, mint mérőműszerek (pl. teodolit, lézeres távmérő, GPS), író-és rajzeszközöket, tervezőasztalt és a modern életkörülményeknek megfelelően különböző számítógépes programokat (pl. AutoCAD, Arris vagy Nemetsek tervezőprogramok).

Az építőmérnök irodai és szabadban végzett munkát egyaránt folytat. Míg a térinformatikus idejének java részét az íróasztal és számítógép mögött tölti, addig a geodéta szinte minden idejét a szabadban, kint a terepen. Az építkezésen pedig nem minden fenékig tejfel, számolni kell a por-és zajártalmakkal, a balesetveszéllyel, és miután többnyire mindez a szabad ég alatt történik, az időjárás is nagyban befolyásolja a munkavégzést.
Szerencsére elmondhatjuk, hogy munkáját általában nem egyedül, hanem csapatban (tervezőgárda) végzi. Bizonyos esetben hivatalos ügyeket intézve tárgyalásokon, egyeztetésen azonban egyénileg kell megjelennie.

Munkája során sokféle személlyel kell kapcsolatba lépnie, úgy mint:
megrendelők, építtetők (általában állami szervek vagy nagyvállalkozók)
szakhatóságok képviselői
munkatársak
építészmérnökök
kivitelezők
építőanyag- és munkagépgyártók
építéskivitelezők
szakmunkások, gépkezelők

De ahhoz, hogy az építőmérnök jó mérnök legyen, szeresse a munkáját, szeretnie kell a szakma kihívásait, az új, jobb és biztonságosabb világ hangzatos célja lebeg szeme előtt. Ismernie kell a fizika törvényeit, és otthonosan kell mozognia a számok világában.

A jó építőmérnöknek vannak bizonyos elvárt tulajdonságai, mint a pontosság, a hosszadalmas számolásokhoz elengedhetetlen koncentrálóképesség, precizitás és jó szervezőkészség. Fontos a felismeréshez szükséges tudás, az ötletesség, a rögtönzőképesség, a rugalmas gondolkodás, a térlátás, és természetesen a mindehhez szorosan köthető és elengedhetetlen gyakorlati évekről sem feledkezhetünk meg. Egy mérnöknek bírnia kell a stresszt, és meg kell küzdenie a sok esetben adódó túlórával, hisz’ vannak olyan munkafolyamatok, melyeket nem szakíthatunk kedvünk szerint félbe.
Az építőmérnöki munka a tervezés és kivitelezés fázisaiban is nagy felelősséggel jár. A tervezés esetleges hibája katasztrofális következményekkel járhat, mely akár lelki teherként is nehezedhet az adott mérnökre.
A csapatmunkában való részvétel esetén fontos, hogy jó kommunikációs készségekkel rendelkezzen. Az építkezések helyszínére gyakran ki kell látogatnia, így a mobilitás is fontos tényező lehet. Emellett nem utolsó szempont a magas épületek mellett a tériszony leküzdése, illetve mélyépítés esetén a túlzott bezártság érzettel való megbirkózás.

Ezen tulajdonságok végett a leendő építőmérnököknek különböző egészségügyi pályaalkalmassági vizsgálatokon kell átesniük, mely során az alapvető egészségügyi és pszichikai feltételeknek való megfelelést igazolják.

A jelenlegi képzés szerint az építőmérnöki alapdiploma megszerzéséhez a BME-n jó esetben 8 félév, azaz 4 év szükségeltetik. Az alap szaknak, az úgynevezett BSc-nek van egy ráépülése, mely a jelenlegi viszonylatban a tényleges egyetemi végzettséget jelenti, melyet MSc néven ismerünk, és amely plusz 3 félév, azaz 1,5 év alatt teljesíthető.

Mit kapunk a jelenlegi alap diplománkkal, és miért éri meg folytatni azonnal az MSc-t? Sok esetben merülnek fel ezek a kérdések. Egy építőmérnök ugyebár tervező, kivitelező vagy más egyéb területen helyezkedik el. Sok esetben felmerül a kérdés, hogy mi van a tervezői jogosultsággal? Ki, milyen szakirányon, hogyan és miért kaphatja meg?
A tervezői jogosultság kérdéséről a Magyar Mérnöki Kamara dönt. A kérdés eldöntésénél figyelembe veszik az elvégzett szakirányt, és a mellette esetlegesen más szakirányból elvégzett tantárgyakat, hogy melyik területre adhatnak jogosultságot.
És itt a nagy különbség a BSs és MSc között. BSc diploma megszerzése után 7 évet kell dolgozni egy adott szakterületen, beszámolni, dokumentálni a kamara felé, hogy tervezői jogosultságot kapjon a mérnök. 7 évig valaki más felügyelete, keze alatt. MSc esetén a diploma megszerzését követő 2 éves gyakorlattal kérhető ugyanez. Fontos, hogy az egyetemi évek alatt letöltött gyakorlati idő ezen időszakokba nem számít bele.
Emellett szakértői jogosultság megszerzéséhez a BSc diploma egyáltalán nem elég. Aki pedig tartószerkezetek tervezésével szeretne foglalkozni, annak szintén már most kötött az MSc diploma megléte.

Fontos átgondolni már első évtől, hogy mit is szeretnénk. Fontos, hogy tanuljatok a felsőbb évesek által oly sokat emlegetett hibákból, főleg, amikor a tárgyak egymásra épülésére, és a csúszási lehetőségekre hívják fel a figyelmeteket. Ha valaki úgy dönt, hogy BSc diploma után az MSc-t is szeretné elvégezni, annak küzdenie kell, amihez a tanulás, jó átlag, és különböző egyéb tevékenység mind szükségeltetik. Hisz túl kell jutni egy újabb felvételi procedúrán. De egy dolgot tanuljon meg mindenki már most: mindent lehet, csak akarni kell….és a BME-n egy kicsivel jobban kell küzdeni a sikerért, de megéri.

Horváth Vivien

Karimázz velünk a Facebookon!

Mint minden más cég, kocsma, civil szervezet és egyéb, mi is úgy döntöttünk, hogy csatlakozunk a 21. század legújabb csodájához, a Facebook közösségi portálhoz.

Szeretnénk ezzel egy közelebbi kapcsolatot kialakítani az olvasókkal. Szeretnénk, ha megosztanátok velünk a véleményeiteket...cikkekről, külalakról, egyébről.
Lepjetek meg minket egy-egy új viccel havonta, egy továbbítandó levéllel február 14-re, vagy, ami épp eszetekbe jut. :)

Működjünk együtt!

A Karima legyen veletek! :D

2010. november 27., szombat

KÖNYVTÁR MINDENKINEK!

Az Egyetemi Hallgatói Képviselet a 2010/2011. tanév téli vizsgaidőszakában is biztosítja az OMIKK Nagyolvasójának hosszabb nyitva tartását. A 180.000 Ft-os támogatásnak köszönhetően a 9-20 órai nyitva tartás a vizsgaidőszakban 8-22 órára bővül.

2010. november 16., kedd

Hegyről az angyal!

Hogyan rímel a karácsony a Hegy’re?

A fesztiválfanatikusok most megmutatják.

A Hegyalja Fesztivál szervezői Hegy’ről az angyal címmel versíró versenyt hirdetnek. A tokaji élményekkel egybeverselt karácsony bérletet ér. Mindegy, hogy freestyle vagy jambusokba szedett a költemény, a legtöbb lájkot szerző alkotás nyer: írója pedig tuti ott lesz 2011 nyarán a tokaji fesztiválon. Akinek nincs jó tolla, az elég, ha szavaz a legjobb versre, és a családi ajándékdillemmát megelőzve a kedvezményes karácsonyi Hegyalja bérletre is.

A Hegy’ hadat üzen a kommersz ünnepi készülődésnek, sőt a nyakkendő, a meleg zokni, a kockás flaneling és a zöld sál jellegű meglepetéseknek is. A szervezők most versírásra hívják a hegyaljásokat: november közepétől karácsonyig hegyaljás karácsonyi költeményeket várnak a poétalelkű fesztivállátogatóktól, akik rímeikért cserébe bérletet nyerhetnek a jövő júliusi Tisza-parti fesztre.

December 22-ig minden héten egy-egy fesztiválbelépővel lesznek gazdagabbak azok a lelkes verselők, akiknek szerzeményei a legtöbb társuknak tetszenek majd a Hegy’ internetes közösségében. Bokorrím, keresztrím, alliteráció, mindegy! A lényeg, hogy a legjobb hegyaljás élményeket a karácsonnyal összekötve formálja költeménnyé minden induló. Komoly tollforgató képességekről kell tehát számot adniuk azoknak, akik jambusaikkal akarják biztosítani helyüket a következő nyári tokaji koncerteken.

Akinek nincs költői vénája, az sem marad ki semmiből: november 15-től december 24-ig 13.000 forintért vásárolhat be magának bárki a koncertekből, Tisza-parti lazulásból, finom tokaji borokból, non-stop buliból, és mindabból, amit a Hegyalja Fesztivál jelent.

A bérletvásárlással rögtön két gond is letudható: nem kell tovább gondolkozni a megmaradt üdülési csekkek sorsáról, a 12. Hegy’re ugyanis azokkal is megváltható a kedvezményes bérlet. Az sem kérdés már, hogy mi legyen a legjobb barátok ajándéka, a belépő tökéletes lesz a fa alá – persze annak is, aki biztos, ami biztos, maga gondoskodik a karácsonyi ajándékáról.

További infó:

www.facebook.com/hegyaljafesztival

Kapcsolat:

Dankó Bence / Próbakő Kommunikáció

Telefon: +36 20 555 0660 / E-mail: danko@probako.hu

Dobozy Rózsa / Próbakő Kommunikáció

Telefon: +36 20 337 8307 / E-mail: dobozy@probako.hu

Saliga Enikő / Próbakő Kommunikáció

Telefon: +36 20 555 0652 / E-mail: saliga@probako.hu

2010. november 4., csütörtök

Zöld nyomda!

Zöld nyomda

Manapság könyvek, folyóiratok, formanyomtatványok, szórólapok tömege vesz bennünket körül - hogyan lehet ezeket a lehető legkevesebb környezeti terheléssel előállítani?
Miért ugrottak meg világszerte a papírárak a chilei földrengés után?
Melyik az egyetlen többezres példányban fogyó könyv Magyarországon, amelynek papírjához szigorúan ellenőrzött faanyagot használnak?
A nyomdák és a megrendelők küzdelmei: ha fizetésre kerül a sor, mi fáj legjobban a megrendelőnek?



A félév harmadik nyílt önképköri előadását Horváth Zsuzsa, a BME Egyetemi Zöld Kör koordinátora tartja.

2010. november 8. hétfő 19.00
Helyszín: K.1.46 1111. Bp. Műegytem rkp. 3.


A belépés ingyenes. Mindenkit szeretettel várunk!

II. Öregdiák Találkozó

2010. november 5-én megrendezésre kerül a második öregdiák találkozó, melynek a Vásárhelyi Pál Kollégium (Kruspér. u. 2-4.) ad otthont.

Az estén azok a hallgatók vehetnek részt, akik az eseményre meghívóval rendelkeznek.
A megjelenés kötelezően alkalomhoz illő.

Az esti program menete:
17:30- Kapunyitás
18:30- Megnyitó, dékáni köszöntő
19:00- Állófogadás kezdete
utána: kötetlen beszélgetés a nagyteremben

A program végezetéül 20:00-tól nyit a Drönk.

Mindenkinek kellemes kikapcsolódást kívánunk!