2009. április 30., csütörtök

EVERWOOD a WHITEFÜLÖN!


2009 május 5! 21:00
EVERWOOD



1. Megalakulás és a korai évek (1997-2003)

A zenekart Tänczer Attila billentyűs és Erdős Viktor, a zenekar eredeti basszusgitárosa alapította 1997-ben. A kezdeti őkben még Neverwood néven tevékenykedő zenekar első fellépésére 1999-ben került sor. Számos tagcserét követően, melybe beletartozott egy az Everwood történelmében mindmáig egyedülálló hat tagot számláló, két gitáros felállás is, a zenekar sorai 2000-ben, Farkas Ferenc érkezésével látszódtak megszilárdulni. A nagyszerű gitáros személyében újabb alappillér került a csapatba. Ugyanebben az évben készült el, az akkor még mindig a Neverwood nevet viselő együttes első demója, Újjászületés címmel.
A demó kedvező fogadtatása alkalmat adott számos koncert, valamint egy sikeres turné lebonyolítására. Mindeközben a magyar nyelvű szövegek helyett már angol nyelven szólaltak meg a zenekar újabb szerzeményei, melyek egyben az első stúdió album alapjául is szolgáltak.

2. Mind games (2004-2006)

2004 elejétől gőzerővel folytak az első stúdió album, a Mind games előkészületei. Az olyan szerzemények mint az operák hangulatát éző Heart so cold, a monumentális Jeanne D�arc, vagy a lírai As the ocean cries egy igen izgalmas zenei elegy ígéretét hordozták magukban, melyben hardrock elemek éppúgy helyet kaptak, mint a progresszív metal stílusjegyei.
2004 nyarán aztán a zenekar, ekkor már Everwood néven stúdióba vonult, és az érdi Bakeryben, Varga Zoltán producer vezényletével sor került az album felvételére.
A Mind games végül 2005-ben jelent meg a görög Burning Star Records gondozásában, és került a lemezboltok polcaira Európa számos országában, valamint az Egyesült Államokban, Argentínában és Japánban. Magyarországon a CLS Records terjesztette.

A lemez sikerének köszönhetően, számos újabb fellépési lehetőségre nyílt alkalom.
Az Everwood 2005-ben és 2006-ban fellépett többek között a volt Psychotic Waltz énekes, Devon Graves szóló koncertje előtt, a progrock legendának számító brit Arena előtt, a 2006-os Sziget fesztiválon. Eljutott Rómába is, ahol több sikeres koncertet adott, valamint számos hazai fesztiválon volt lehetőség bemutatni a Mind games anyagát.
Mindeközben, 2005-ben csatlakozott a zenekarhoz a jelenlegi dobos Szabó Tamás is, kinek profizmusa és precíz, sokrétű játéka nagyban hozzájárult a további zenei fejlődéshez.

3. The Raven's nest (2007)

Az Everwood már Szabó Tamással kiegészülve látott neki második stúdió albuma, a The Raven's nest megírásához és felvételeihez. Ahogy egymás után születtek a lemez szerzeményei, szép lassan kezdett kirajzolódni egy konceptalbum kecsegtető lehetősége. A számok drámaisága, hangulatvilága és átütő ereje, már az első demózások után egyértelművé tették Tänczer Attila billentyűs számára, hogy itt és most lehetőség nyílik egy nagyszerű történet - a zene nyelvén való - elmesélésére. Mindamellett a megírt dalok, instrumentális tételek sokszínűsége egy újabb lehetőséget rejtettek magukban, nevezetesen egy máig egyedülálló, úgynevezett "triangle" konceptalbum megalkotását. A végeredmény három különböző, ám üzenetében mégis összefüggő történet lett, melyek a zene illetve a dalszövegek mellett novellaként is megjelentek. Így született meg a White Angel, a Quiet Valley, valamint a címadó The Raven's nest.
A lemez újra a Burning Star Records gondozásában jelent meg világszerte, Magyarországon pedig ismételten a CLS Records terjesztésében. A remek szakmai kritikák és a pozitív rajongói visszhangok helyességét újabb nagyszerű koncerteken bizonyíthatta a zenekar. Köztük a legemlékezetesebb, a Jorn Lande budapesti fellépése előtt megtartott hivatalos lemez bemutató koncert volt.

Az új Everwood (2008- )

A 2008-as év számos változást hozott az zenekar háza táján. Távozott Erdős Viktor basszusgitáros, majd Koncz Balázs énekes. Az ő távozásukkal lezárult az Everwood történetének első fejezete.
Helyükre előbb Kállai Sándor érkezett, ki érett, ám ugyanakkor modern basszusgitár játékával, valamint remek személyiségével könnyen beilleszkedett a csapatba.
Nem sokkal később aztán az Everwood megtalálta tökéletes énekesét, Haraszti Mátyás személyben, akinek képzett hangjával, sok éves zenei tapasztalattal a háta mögött, szintén nem okozott gondot a beilleszkedés.
Mindazonáltal a zenekar stílusa is változott. A harmadik stúdió album már egy modernebb, érettebb, letisztultabb zenei irány ígéretét rejti magában. A rock és a metal újfajta ötvözete mellett, ezúttal csakis a zenéé lesz a főszerep.
Az Everwood tehát büszkén tekint vissza élete első 10 évére, de azért senkit ne érjen meglepetés, hisz a java még csak most jön!

2009. április 29., szerda

Karrier Iroda hírlevél

PROGRAMOK


Állásinterjú tréning


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_2_3&mail=3&id=94



McKinsey esettanulmány verseny


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_2_3&mail=3&id=90





HASZNOS CIKKEK


Szakmai gyakorlat – csak jól jöhet!


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_2_3&mail=3&id=93



Kapcsolatépítés lépésről lépésre


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_2_3&mail=3&id=92



15 készség, amire a munkában szükségünk van


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_2_3&mail=3&id=91




SZAKMAI GYAKORLATOK/ÁLLÁSAJÁNLATOK


Gazdasági Informatikus


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_3_3&mail=3&id=309



C++ és Java szoftverfejlesztő


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_3_3&mail=3&id=308



SZERVIZMÉRNÖK


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_3_3&mail=3&id=307



ÉRTÉKESÍTÉSI TANÁCSADÓ


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_3_3&mail=3&id=306



Gyakornok - motorfejlesztés


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_3_3&mail=3&id=304



Beszerző - budapesti beszerző irodánkba


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_3_3&mail=3&id=303



Minőségbiztosítási mérnök - budapesti beszerző irodánkba


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_3_3&mail=3&id=302



Készüléktervező mérnök


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_3_3&mail=3&id=301



Szerszámtervező mérnök


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_3_3&mail=3&id=300



Gyakornok - minőségbiztosítás


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_3_3&mail=3&id=299



Accountant Intern (teljes munkaidős könyvelő gyakornok)


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_3_3&mail=3&id=291

TÁNCMŰVÉSZET VILÁGNAPJA

Ma van a TÁNCMŰVÉSZET VILÁGNAPJA.

"1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézete részeként működő Nemzetközi Tánctanács megalkotta a Tánc Világnapját, melyet minden évben április 29-én ünnepelnek. A dátum megemlékezés Jean-Georges Noverre-nek (1727-1810), a modern balett megalapítójának születésnapjára. Ez a táncművészet legnagyobb ünnepe."

"A Nemzeti Táncszínház 2009. április 16. és 30. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Táncfórumot, mely fesztivál sajátossága, hogy kizárólag professzionális táncegyüttesek előadásait, bemutatóit tűzi műsorára. Idén is érkeznek külföldi díszvendégek a Táncfórumra: Cullberg Balett (Svédország), Cloud Gate Dance Theatre of Taiwan, Lado - Horvát Nemzeti Néptáncegyüttes. A tánc világnapja tiszteletére rendezett gálaműsort a Magyar Táncművészek Szövetségének felkérésére Goda Gábor és Juhász Zsolt rendezésében láthatja a közönség. Itt kerülnek átadásra a Magyar Táncművészek Szövetségének szakmai díjai: "Az évad legjobb férfi és női táncosa", "Az évad legjobb alkotója", "Az évad legjobb végzős növendéke" díjak, valamint az "Életmű-díj" és a "A Táncművészetért-díj"."

A Táncfórum programja: itt
A ma 19:00-kor kezdődő Gálaest programja: itt

Háromnapos nemzetközi kirándulás


Háromnapos nemzetközi kirándulás
2009-05-28
Látogass el velünk három szomszédos országba, hogy láss kutatóközpontot belülről és hatalmas vízzárógátat közelről, utazhass Európa legmeredekebb fogaskerekű vasútján, és fagyizhass a ljubjanai éjszakában vagy a bécsi forgatagban!


A Szakkollégium háromnapos tanulmányutat szervez, melynek során először a zágrábi IGH kutatóközpontba látogatunk el, ahol az építőmérnöki tudományok számos területén folynak kutatási-fejlesztési munkák. Rövid városnézés után Ljubljana felé vesszük az irányt, itt lesz a szállásunk - közel a belvároshoz, így kiváló alkalmatok nyílik felfedezni az óváros környékét, vagy belekóstolni a nyüzsgő éjszakai életbe. Másnap egy közelben épülő hulladéklerakó telep meglátogatásával indítjuk a programot, majd átutazunk Spittal an der Drauba. Itt található Ausztria legnagyobb vízzáró gátja: 200 m-es magasságával és 200 000 000 köbméteres tározótérfogatával a Kölnbrein gát szakmánk egyik lenyűgöző alkotása. A közelben pedig ott robog az említett fogaskerekű is, csodás kilátással az Alpok havas csúcsaira. A harmadik napon pedig tiétek a terep: fakultatív szakmai- és szabadprogram Bécsben.


Időpont: 2009. máj. 28-30. (Cs-P-Szo)
Várható részvételi díj: 9000 Ft (tartalmazza a buszköltséget, a szállást és két reggelit)
Jelentkezés határideje: 2009. máj. 15. (5000 Ft előleg befizetésével)

Ezt a hírt folyamatosan bővítjük majd további információkkal, hogy mindig naprakészek legyetek; érdemes figyelni a honlapot.

MEPS - Nemzetközi Várostervezési Szeminárium


MEPS - Nemzetközi Várostervezési Szeminárium

2009-05-24
2009. május 24-29. között ebben az évben Siófokon kerül megrendezésre a MEPS (Middle European Planning Seminar), azaz egy jó hangulatú nemzetközi várostervezési szeminárium.

További információkat az alábbi oldalon érhettek el: http://www.uvt.bme.hu/meps (képek a korábbi MEPS-ekről)

Jelentkezni az Út és Vasútépítési Tanszék adminisztrációján tudtok.

Kisvasutas börzsönyi túrázás

Kisvasutas börzsönyi túrázás: Kemence – Csóványos – Királyrét – Kismaros
2009-05-16
A Kör-Vas-Út tagozat szeretettel vár benneteket az immáron második alkalommal tartandó kisvasutas kirándulására. Idén is a 14. hét megkoronázásaként és a vizsgaidőszakra való rápihenésként tartjuk eme pihentető programot. Idegenvezetőnk ismét Mindszenty Tibor lesz.

Tervezett program:


Nagyvasúttal:
Bp. Nyugati - Szob 08:07 – 09:03 (diákjegy ára: 525 Ft)

Busszal:
Szob - Kemence 09:10 – 10:19 (diákjegy ára kb. 270 Ft)

Séta a kisvasúthoz

Kisvasúttal:
Kemence - Feketevölgy 10:50 – 11:17 (diákjegy ára: 250 Ft)

Túra Csóványosra, onnan pedig Királyrétre

Kisvasúttal:
Királyrét – Kismaros 16:38 – 17:10 (18:38 – 19:10) (diákjegy ára: 300 Ft)

Nagyvasúttal:
Kismaros - Bp. Nyugati 17:16 - 17:54 (diákjegy ára: 375 Ft)
(17:23 - 18:16 ; 19:16 - 19:54 ; 20:23 - 21:26)

Megjelenés túrázáshoz illő öltözékben!!!

Hegyi vasutak!

A Szakkollégium bemutatja a Kör-Vas-Út tagozat és az UVT közös szervezésében megrendezésre kerülő kétnapos szakmai kirándulást, melynek során megismerkedhettek a hazai és a szlovák vasúttal.
A kirándulás keretein belül meglátogatjuk a gyöngyösi kitérőgyárat, a mályi téglagyárat és a miskolci drótgyárat. Ezután Szlovákia felé vesszük az irányt, ahol először rövid szabadprogram, majd a telgarti spirálalagút és völgyhíd illetve víztározó következik. A Lomnici-csúcson pedig a kis- és nagykabinos felvonó vár bennünket. Mindezek után még időnk jut keskeny nyomközű kisvasút, sikló és annak gépházának megtekintésére is.
Május 8-án reggel 6 órakor indulunk Budapestről, várható érkezés szombaton este 10 óra.
A kirándulási hozzájárulás 6000 Ft/fő, a program további költségét A Korszerű Magyar Vasútért Alapítvány támogatja. A kirándulás összköltségvetése a szállást, az útiköltséget, az összes belépőjegyet, valamint a péntek esti vacsorát tartalmazza.

Befizetési határidő: április 27.
Kormos Gyula tanár úrnál az UVT-n: ápr. 21. (kedd) egész nap, ápr. 22. (szerda) 10-12, ápr. 27. (hétfő) 10-14 között.

M6 - M60: kirándulás az épülő autópályára

A Kör-Vas-Út tagozat kirándulást szervez a nagy port kavart M6-M60 autópálya építéséhez, a Mohács – Bóly - Pécs szakaszra. Az egész napos program alatt lehetőségünk nyílik a közel 80%-os készültségű alagutak és völgyhidak valamint a földmunka megtekintésére.

Indulás 2009.05.04. reggel 7 órakor K. épület főbejárata elől különjáratú busszal.
Érkezés 20-21 óra között K. épület elé.

Részvételi díj: ( a buszon kerül beszedésre)

ebéddel 1500 Ft (csárdában)
ebéd nélkül 1000Ft

Amennyiben szeretnél ebédelni, kérjük azt előre jelezd, illetve ha vegetáriánus vagy azt is!


A személyes adatok a munkavédelmi szabályok miatt szükségesek, így aki nem adja le előre az sajnos nem tud bejutni a munkaterületre.

Ezért kérlek, hogy ha eddig nem tetted meg, akkor légyszíves mihamarabb juttasd el az adataidat és ebédigényedet a zsofia.sivak@gmail.com címre.

2009. április 26., vasárnap

2009. április 23., csütörtök

Külügyi börze!

A Hallgatói Külügyi Testület harmadik alkalommal szervezi meg a Külügyi Börzét, melynek célja, hogy összegyűjtse a külföldi ösztöndíjakat, szakmai gyakorlatokat, pályázati és utazási lehetőségeket a BME hallgatói számára.
A III. BME Külügyi Börze ideje és helye:
2009. április 28., 10-17 h, E épület I. emelet
A kiállítókról és a további információkról tájékozódni itt tudsz: itt

Kis VN összefoglaló

Ma már a második napja, hogy tart a VN, s bizony van egypár új hírünk számotokra:

A tegnapi (keddi) napon lement a csapatfoci bajnokság, illetve a terhelés, és a koliplakátolás. Még nem sikerült megkaparintani a szervezőktől az eddigi eredményeket, de a terhelésről már részben van pontos adatunk:
  • az 1., 2. és 3. helyért a Manga-lica, a Drunkman és a Másodix és a gall luvnyák csapata versengett (az ő szerkezeteiket tanszéken terhelték ma a szervezők)
  • 4. helyen végzett a CoMédiások csapata (éljen!!!), kiknek szerkezete 157 kg-ot bírt ki
  • 5. helyen a Cefet light áll, 100 kg-os teherbírási határukkal
  • 6. lett a Puma csoport 90 kg-mal
  • 7. az Elshősök 40 kg-mal
  • 8. a HSZ TSZ szerkezete lett (amit idén sem vittek a ráfordított időmennyiséget tekintve túlzásba) 30 kg-mal
  • 9. lett a Superma'am csapata 25 kg-mal
Továbbá a mai napom megtörtént a csapatok bevonulása, a csapattáncok és csapatfilmek bemutatása, a sörváltó első köre és este egy fergeteges buli.
A csapattáncokat tekintve az Elshősök, a Cefet light, a CoMédiások (éljen!!) táncolhatták el kétszer a táncukat (még ezt is pontosítjuk később, de ők biztosan).

2009. április 22., szerda

FÖLD NAPJA

Ma van a FÖLD NAPJA.
"1970. április 22-én Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató mozgalmat indított el a Föld védelmében. Azóta a diákból az alternatív energiaforrások világhírű szakértője lett. Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne. A FÖLD NAPJA célja, hogy tiltakozó akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Magyarországon 1990 óta rendezik meg."
Föld Napja Alapítvány: http://www.fna.hu/

2009. április 21., kedd

Háromnapos nemzetközi kirándulás!


2009-05-28
Látogass el velünk három szomszédos országba, hogy láss kutatóközpontot belülről és hatalmas vízzárógátat közelről, utazhass Európa legmeredekebb fogaskerekű vasútján, és fagyizhass a ljubjanai éjszakában vagy a bécsi forgatagban!


A Szakkollégium háromnapos tanulmányutat szervez, melynek során először a zágrábi IGH kutatóközpontba látogatunk el, ahol az építőmérnöki tudományok számos területén folynak kutatási-fejlesztési munkák. Rövid városnézés után Ljubljana felé vesszük az irányt, itt lesz a szállásunk - közel a belvároshoz, így kiváló alkalmatok nyílik felfedezni az óváros környékét, vagy belekóstolni a nyüzsgő éjszakai életbe. Másnap egy közelben épülő hulladéklerakó telep meglátogatásával indítjuk a programot, majd átutazunk Spittal an der Drauba. Itt található Ausztria legnagyobb vízzáró gátja: 200 m-es magasságával és 200 000 000 köbméteres tározótérfogatával a Kölnbrein gát szakmánk egyik lenyűgöző alkotása. A közelben pedig ott robog az említett fogaskerekű is, csodás kilátással az Alpok havas csúcsaira. A harmadik napon pedig tiétek a terep: fakultatív szakmai- és szabadprogram Bécsben.


Időpont: 2009. máj. 28-30. (Cs-P-Szo)
Várható részvételi díj: 9000 Ft (tartalmazza a buszköltséget, a szállást és két reggelit)
Jelentkezés határideje: 2009. máj. 15. (5000 Ft előleg befizetésével)

Ezt a hírt folyamatosan bővítjük majd további információkkal, hogy mindig naprakészek legyetek; érdemes figyelni a honlapot.

2009. április 20., hétfő

Karrier Iroda hírlevél

Kedves Álláskereső!



Örömmel értesítünk, hogy egy új programot töltöttünk fel honlapunkra. Reméljük, hasznodra válik!



Helykereső road show



Minden, amit az álláskeresésről tudni akartál, de nem merted megkérdezni soha!!!



További információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_2_3&mail=1&id=89

2009. április 19., vasárnap

BREAKBEAT MASSIVE

RADIO ORANZS MOST


Halihó!

Karunk rádiójában 6 VN hetijegy talál gazdára a vasárnap, hétfő és kedd esti műsorokban. Naponta 2 jegyet "sorsolnak ki" a műsorvezetők. A jegy nem visszatéríthető, a többi játékszabályt a rádióban hallhatjátok. Hallgassátok az Oranzsot, válaszoljatok helyesen a kérdésekre, aztán bulizzatok egy nagyot VN-en.


Építés kivitelezés - tervezés ZH-k

I. részvizsga: 2009. ápr. 20., hétfő 17 óra
K.148: BSc csoportok (78 fő, Csordás Mályusz, Neszmélyi)
Ka. 60-Éő-2000 (45fő, Neuwirth, Vattai)
anyaga: építésgépesítési ismeretek, az építőipar feladatai
Pótlás: 2009. ápr. 27., hétfő 17 óra Ka60
javítja: Sátori-Neszmélyi

II. részvizsga: 2009. május 4., hétfő K221 és 18 óra K221
anyaga: az építés helyszíni berendezése, időtervezés
pótlása: 2009. május 11., hétfő 17 óra K148
javítja: Poles-Vattai

2009. április 18., szombat

Hegyi vasutak

2009.05.08-09.(péntek-szombat)

A Szakkollégium bemutatja a Kör-Vas-Út tagozat és az UVT közös szervezésében megrendezésre kerülő kétnapos szakmai kirándulást, melynek során megismerkedhettek a hazai és a szlovák vasúttal.
A kirándulás keretein belül meglátogatjuk a gyöngyösi kitérőgyárat, a mályi téglagyárat és a miskolci drótgyárat. Ezután Szlovákia felé vesszük az irányt, ahol először rövid szabadprogram, majd a telgarti spirálalagút és völgyhíd illetve víztározó következik. A Lomnici-csúcson pedig a kis- és nagykabinos felvonó vár bennünket. Mindezek után még időnk jut keskeny nyomközű kisvasút, sikló és annak gépházának megtekintésére is.
Május 8-án reggel 6 órakor indulunk Budapestről, várható érkezés szombaton este 10 óra.
A kirándulás önköltsége 6000 Ft, mely tartalmazza a szállást, az úti költséget, az összes belépőjegyet, valamint a péntek esti vacsorát.

Befizetési határidő: április 28.
Kormos Gyula tanár úrnál az UVT-n.

M6-60 igényfelmérés!

A Kör-Vas-Út tagozat kirándulást tervez a nagy port kavart M6-M60 autópálya építéséhez, a Mohács – Bóly - Pécs szakaszhoz. Az egész napos program alatt lehetőségünk nyílik a közel 80%-os készültségű alagutak és völgyhidak valamint a földmunka megtekintésére. A kirándulás időpontja 2009.05.04. hétfő.

Dreher sörgyár látogatás!

Idén is ellátogatunk a Dreher sörgyárba, ahol a sörgyár építésze fog körbevezetni minket a múltszázad eleji gyárban. A kirándulás során olyan helyeket is megnézünk, amit a hivatalos sörtúra nem tesz lehetővé, így például a gyárhoz tartozó mészkőbe vájt pincéket, hatalmas sörtartályokat, víznyerő kutakat, és egyéb látványosság is terítékre kerül majd. A túra során természetesen a sörgyártás folyamatával is megismerkedünk, majd a túra végén sörkóstolásra is lesz lehetőség :D

A túra során előfordulhat, hogy koszos, és sötétebb helyekre is bejutunk, így mindenki "játszós" ruhában jöjjön, és aki tud nyugodtan hozzon zseblámpát is.

Gyülekező: péntek reggel 7.30
Indulás: 7.45.
Visszaérkezés: kb. 13:00 (A programról előbb is el lehet jönni önállóan)

Mivel ez egy üzem, ezért pontosnak kell lennünk, és a későkre sajnos nem tudunk várni,7:45 kor mindenképp elindulunk

Mindenki vegye számításba, hogy előző este VN buli lesz, és nehéz lesz majd felkelni/ébren maradni, így aki úgy érzi, hogy nem fog tudni ennyi áldozatot hozni a kirándulásért, és azingyensörért, az inkább ne jelentkezzen, mert így mástól veszi el a helyet.

Jelentkezés hétfő 20:00-tól

2009. április 17., péntek

MŰEMLÉKI VILÁGNAP


Holnap MŰEMLÉKI VILÁGNAP lesz.


"Az UNESCO ICOMOS Szervezetének javaslatára nyilvánították április 18-át NEMZETKÖZI MŰEMLÉKI NAPpá. Először 1984-ben ünnepelték. E napon főleg azokra a műemlékekre hívják fel a figyelmet, amelyek veszélyben vannak. Magyarország már a meghirdetés évében csatlakozott a kezdeményezéshez."


"2009-ben, a Kulturális Turizmus Évében, ezen a jeles napon a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága szervezésében országszerte számos műemlék nyitja meg kapuit díjmentesen a látogatók előtt. A Magyar Turizmus Zrt.-vel együttműködve szeretnénk, hogy az akciónap a hazai tájak és látnivalók bejárására ösztönözné az érdeklődőket." - olvasható a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának honlapján.


Műemlékek a fővárosban:

A világnap alkalmából például az Aquincumi Múzeum külön előadással várja a látogatókat, a Fiumei úti Sírkert (Kerepesi úti temető) idegenvezetői pedig elkalauzolnak minket nemzeti nagyjaink sírhelyeihez. Az érdeklődők megtekinthetik belülről a Deák és a Kossuth mauzóleumot is.


Hogy ne csak Budapestről legyen szó:

Április 18-án ingyenesen megtekinthető többek között a fertődi Esterházy-kastély, a békéscsabai Munkácsy Mihály Emlékház, a tatai vár, a zsámbéki romtemplom, a szekszárdi Babits Mihály Emlékmúzeum, valamint a nagycenki Széchenyi-kastély is.


További műemlékeket találsz itt.


RészletBérlettel a Hegyaljára

Nem a pénztárcád dönt, hanem Te!

A Hegyalja RészletBérlet egyedülálló kezdeményezés itthon: könnyed belépő zeneimádók tokaj-rakamazi gyűlésére. Három részletben is, és egy összegben is vásárolható bérlet a 10 éves fesztivál idei kiadására, így mindenki eldöntheti, mikor töri fel a malacperselyt. Okos statisztikagépünk szerint egy koncert a Hegyalján kb. 60-70 Ft-ba kerül, akár Pál Utcai Fiúk, akár Ignite a fellépő, akár RészletBérletet veszel, akár nem.

A legkönnyebb módja annak, hogy négy napot töltsünk Faithless-szel, Machine Head-del, Basement Jaxx-szel vagy Roni Size-zal, ha RészletBérlettel megyünk a Hegyaljára. Július 13-ig három részletben válthatunk jegyet a tokaj-rakamazi fesztiválra, a három darabos RészletBérletet a hegyaljások a kapunál karszalagra váltják.
A RészletBérlet teljes hiteldíj-mutatója 0%, teljes hegyalja-mutatója viszont 100% - azaz ez a bérlet is ugyanazt kínálja használójának, mint az egy összegben megvásárolt bérlet: minden színpadot, minden programot, sátorhelyet és felhőtlen nyaralást sok mulatsággal. A részletfizetés ütemezését a magyar fesztiválpiacon egyedülálló módon mindenki maga alakíthatja. Vásárolhatunk például egy RészletBérletet áprilisban, egy következőt májusban és egy harmadikat júniusban – így már júniusban bérelt helyünk lesz a nyár legütősebb fesztiválján.
Akik a RészletBérletek gyűjtését később kezdik, és nem sikerül mindhárom darabot megváltaniuk július 13-ig, azoknak sem kell aggódniuk, a meglévő 1-2 RészletBérlet a belépéskor kipótolható napijegyekkel – azaz ez a befektetés semmiképpen sem veszítheti el értékét. A Lottózókban és a Ticketportal hálózatában érhetők el a RészletBérletek, de nem muszáj mindegyiket ugyanabban az üzletben, vagy ugyanabban a hálózatban megvásárolni.

Háromszor 5500 Ft-ért több mint 200 koncert
A RészletBérlet nem jelent egyszerre akkora kiadást, mint az egy összegben fizetett bérlet. Azoknak jó, akik egyszerre nem adnának ki kicsivel több, mint 10.000 forintot, viszont összesen három alkalommal könnyebben fizetnek ki 5.500 forintot, hogy biztosítsák részvételüket a nyár egyik legjelentősebb eseményén. A lényeg, hogy a Hegyaljáról ne a pénztárca döntsön!...
Akik viszont inkább egyszerre fizetnek, azoknak sem kell túl mélyen a zsebükbe nyúlni: május 31-ig (akár 30 % kedvezménnyel) 12.500 Ft a bérlet. Május 31. és július 15. között pedig 13.900 Ft-ért váltható meg a négynapos tokaji zenés nyaralás joga. A helyszínen váltott 17.900 Ft-os bérletnél mindenképpen kedvezőbb a RészletBérlet.
Még jobb, ha a Hegyalja jegyet a munkahely adja: kultúra utalványokkal, üdülési csekkekkel is lehet bérletet vagy RészletBérletet venni. Elvégre mindenki érdeke, hogy a munkaerő kipihenten és feltöltődve térjen vissza intenzív, zenei-kulturális tokaji nyaralásáról.

A Hegyalja Fesztiválról
A Hegyalja Fesztivált idén nyáron tizedik alkalommal rendezik meg, a világörökség részeként jegyzett, lenyűgöző szépségű Tokaj határában. A fesztivál a régió legjelentősebb zenei eseményéből az elmúlt években Magyarország meghatározó nyári fesztiváljává nőtte ki magát: szervezői nem csak élvonalbeli előadókat hívnak meg évről-évre, de a fesztivál környezettudatos gyökereit sem hagyják feledésbe merülni.
Idén nyáron, július 15-től 19-ig Tokaj határában találkoznak a hegyaljások a hazai kedvencekkel, a metál, a rock és persze az elektronikus szcéna legizgalmasabb nemzetközi előadóival.
A Hegyalja látogatói már most eldönthetik, hogy kit akarnak még a fesztiválon látni: ha a kedvencek elég szavazatot gyűjtenek a http://www.bandland.hu-n akkor az egyértelmű jelzés a nyári, tokaji gyülekező szervezőinek...

Linkek:
http://www.hegyaljafesztival.hu
http://www.bandland.hu
http://www.myspace.com/hegyaljafest

Európai Fiatal Újságíró Díj

Az Európai Ifjúsági Sajtószövetséggel és a Café Babellel együttműködve a Bizottság Bővítési Főigazgatósága elindította a fiatal újságírók számára kiírt, 2009-es *Európai Fiatal Újságíró Díj* páneurópai pályázatot. Európa idén ünnepli a vasfüggöny lebontásának huszadik, illetve nyolc közép- és kelet-európai ország, köztük Magyarország, valamint Málta és Ciprus EU-csatlakozásának ötödik évfordulóját. Ezek az évfordulók különösen ösztönözhetik a leendő vagy hivatásos újságírókat szerte Európában arra, hogy átgondolják és kifejezzék az Európai Unió bővítésével kapcsolatos nézeteiket.

Az *írott online vagy nyomtatott cikkek mellett a 2009-es díj rádiós újságírók *számára is nyitva áll. A pályázatra *2009. február 1-től május 31-ig* lehet jelentkezni. Mindkét kategóriában minden pályamű témájának kapcsolódnia kell az EU-bővítéshez és/vagy az Európa jövőjével kapcsolatos elképzelésekhez. Pályázni *17 és 35 éves* életkor között lehet, valamely EU-tagállamból, tagjelölt országból vagy potenciális tagjelölt országból (Nyugat-Balkán és Törökország).

A pályaműveknek az Európai Unió bővítésével kapcsolatos témáról kell szólniuk. Nevezni a pályázat honlapján lehet: www.EUjournalist-award.eu

Támpont hírlevél

III. BME KÜLÜGYI BÖRZE


Lépd át a határokat! A Hallgatói Külügyi Testület harmadik alkalommal szervezi meg a Külügyi Börzét, melynek célja, hogy összegyűjtse a külföldi ösztöndíjakat, szakmai gyakorlatokat, pályázati és utazási lehetőségeket a BME hallgatói számára. A III. BME Külügyi Börze ideje és helye: 2009. április 28., 10-17 óra, E épület I. emelet. A kiállítókról és a további információkról lásd a rendezvény honlapját.



AGRICOLA ÖSZTÖNDÍJ, TU DRESDEN


A Drezdai Műszaki Egyetem (TU Dresden) tanulmányi/kutatói ösztöndíjat hirdet meg öt BME hallgató számára. A program keretében egyetemi hallgatók és doktori tanulmányokat folytatók a következő lehetőségek közül választhatnak: féléváthallgatás, részvétel a TU Dresden egy kutatási projektjében, részvétel a TU Dresden és a BME egy közös kutatási projektjében, diplomamunka írás. A további részletek megtalálhatók a Támpont Iroda honlapján. A pályázatok leadási határideje 2009. április 28., K.I.63.



SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG ÖSZTÖNDÍJA


A Nemzeti Ösztöndíj Programot 2005-ben hagyta jóvá a Szlovák Köztársaság kormánya, a hallgatók, PhD hallgatók, egyetemi oktatók és kutatók mobilitásának támogatására. A programot a Szlovák Köztársaság Oktatási Minisztériuma finanszírozza. A program célja hogy támogassa külföldi hallgatók és szakemberek szlovák egyetemeken és kutatóintézetekben folytatott tanulmányait, munkáját. A további részletek megtalálhatók a program honlapján. A pályázatok leadási határideje 2009. április 30.



RÉZLER GYULA ALAPÍTVÁNY


A Rézler Gyula Alapítvány négy különböző tanulmányi ösztöndíjat hirdet a munkaügyi kapcsolatok és a vitarendezés szakterületén a 2009/2010-es tanévre. 1. University of New Mexico, Anderson School of Management, Albuquerque. 2. Indiana University Magyar Intézet, Bloomington, Indiana. 3. PhD tanulmányok (hazai). 4. PhD felkészülés (hazai). A további részletek megtalálhatók az alapítvány honlapján. A pályázatok leadási határideje 2009. május 8.



BÉCSI MŰSZAKI EGYETEM


A BME és a Bécsi Műszaki Egyetem pályázatot hirdet féléváthallgatásra a 2009. október 1 - 2010. január 31. közötti időszakra. Pályázhat bármely kar magyar állampolgárságú, első alapképzésben részt vevő, jelenleg legalább harmadéves nappali tagozatos hallgatója. A további részletek megtalálhatók a Támpont Iroda honlapján. A pályázatok leadási határideje 2009. május 12.



FULBRIGHT ÖSZTÖNDÍJAK AZ USÁ-BA


A Fulbright Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram Bizottság örömmel hirdeti meg a 2010/2011-es tanévre szóló ösztöndíjait. Fulbright ösztöndíjra azok a magyar állampolgárok pályázhatnak, akik felsőfokú végzettséggel valamint megfelelő szintű angol nyelvtudással rendelkeznek és az Egyesült Államokban szeretnének továbbtanulni (és/vagy PhD hallgatóként kutatni), oktatni vagy kutatni. Pályázni bármely tudományterületen és művészeti ágban lehet. A további részletek megtalálhatók a Fulbright honlapján. A pályázatok leadási határideje 2009. május 15.



NATO SZAKMAI GYAKORLAT


A NATO pályázatot hirdet hat hónapos szakmai gyakorlatra a brüsszeli központjukba mérnök és közgazdász hallgatók részére, akik legalább a második tanévet befejeztek az Egyetemünkön. A további részletek megtalálhatók a NATO holnapján. A pályázatok leadási határideje 2009. június 6.



SUZUKI FOUNDATION


A külföldi kutatók Japánban végzendő kutatói tevékenységét támogató Suzuki Alapítvány a BME és a Shizuoka University (Hamamatsu Campus) között meglévő megállapodás keretében posztdoktori ösztöndíjfelhívást tett közzé. A legalább három, legfeljebb tizenkét hónapos időtartamú ösztöndíjra pályázhat professzor, docens, adjunktus, tanársegéd vagy PhD-vel már rendelkező fiatal vezető oktató, akinek szakmai tevékenysége a természettudományi, a villamosmérnöki, gépészeti vagy informatikai területén folyik. A további részletek megtalálhatók a Támpont Iroda honlapján. A pályázatok leadási határideje 2009. június 30.



BOSCH SZAKMAI GYAKORLAT


A Bosch szakmai gyakorlatot hirdet a Customer Logistics Planning részlegére, logisztika iránt érdeklődő hallgatók számára. A gyakorlat időtartama hat hónap, legkorábban júliusban kezdhető. További részletek és jelentkezés a matthias.blankenburg2@de.bosch.com email címen.

2009. április 16., csütörtök

Halgass és tanulj!

2009. április 20-án, hétfőn a Szerkezetek megerősítése című tárgy keretében

Iványi János (MÉR-I-KON Bt.) és
Madaras Botond (Terraplan '97 Kft.)

vezető szerkezettervezők tartanak előadást, a gyakorlati szerkezetmegerősítésben szerzett, válogatott szakmai tapasztalataik bemutatásával.

Az előadások helye és ideje:
K épület, Ka60 12:15-15:00

Karrier Iroda hírek

PROGRAMOK



Contact Singapore


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_2_3&mail=3&id=82



McKinsey esettanulmány verseny


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_2_3&mail=3&id=90



Helykereső road show


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_2_3&mail=3&id=89



Szakmai lehetőségek a felszíni közlekedés területén / Professional opportunities in surface transport


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_2_3&mail=3&id=83




SZAKMAI GYAKORLATOK, ÁLLÁSAJÁNLATOK



Gyakornok - motorfejlesztés


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_3_3&mail=3&id=304



Beszerző - budapesti beszerző irodánkba


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_3_3&mail=3&id=303



Minőségbiztosítási mérnök - budapesti beszerző irodánkba


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_3_3&mail=3&id=302



Készüléktervező mérnök


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_3_3&mail=3&id=301



Szerszámtervező mérnök


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_3_3&mail=3&id=300



Gyakornok - minőségbiztosítás


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_3_3&mail=3&id=299



Hallgatói munka


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_3_3&mail=3&id=298



Tanszéki mérnök


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_3_3&mail=3&id=297



IT Help Desk munkatárs


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_3_3&mail=3&id=294



C++ és Java szoftverfejlesztő


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_3_3&mail=3&id=292



Accountant Intern (teljes munkaidős könyvelő gyakornok)


Bővebb információ: http://www.sc.bme.hu/index.php?pText=5_3_3&mail=3&id=291

Ingyen kultúra

Ingyen nézheted meg a Nyavalyások című darabot, ha felkeresed a KHT-t nyitvatartási időben, és Urbán Zsigmondtól kérsz rá jegyet. Ja, és a választható időpontok: április 16, vagy május 20.

2009. április 15., szerda

KÓDOLATLAN NAP

Nem éppen egyetemi hír, de hátha valaki még nem tudja:
Április 18-án, szombaton a nem előfizetők is nézhetik az HBO-t.
Ezen a napon ugyanis kódolatlan adást sugároznak, hogy az érdeklődők ingyen élvezhessék a csatornán vetített filmeket.

VILÁGNAPOK, EMLÉKNAPOK

Valóban mindenki a VN-re készül, én is lemaradtam, szóval:
Április 10-én volt a NEMZETI RÁKELLENES NAP.
Április 11-én volt a MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJA.
És hogy ne legyen késésben a blog:
Április 16-án lesz a HOLOKAUSZT ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJA.

CoMédiások készülődőben

Egy kicsit megfeneklett a blogunk, melynek érthető oka a VN közeledte, mivelhogy - ha ez eddig nem lett volna egyértelmű - a Karima kis csapata is részt vesz idén a rendezvényen a többi médiás kollégiumi körrel egyetemben.

Lázasan készülődünk, így sajnos nem jut időnk mindenre (amellett, hogy a következő számon is már most dolgozunk, amiben ismét nagyon sok érdekességet találtok majd <= én már tudom, hehe :D), de annyira gondozzuk házunk táját, amennyire csak tudjuk.

Amire mindenképpen számítunk: mi értetek vagyunk, ennek fejében pedig annyit tegyetek meg ti is értünk, hogy az oldal tetején található linkre rákattintotok, valamint nagyon örülni fogunk minden lelkes támogatónak, bátorítónak és drukkernek a VN-en, a Kar talán legközkedveltebb rendezvényén, ahol nemcsak mi hallgatók, de az oktatók is nagy számban képviseltetni fogják magukat, valamint régen nálunk tanult hallgatót, azaz öregdiákok.

Szóval az idei VN mindenképpen nagy durranás lesz, folyamatosan tájékoztatunk majd titeket a fejleményekről, de gyertek el minél többen, hiszen egy blogon keresztül nem fogjátok érezni a bulihangulatot, amit hát valljuk be, jó építős szokáshoz híven rendesen adni fognak majd a résztvevők. :D:D:D

Légiforgalmi irányítóközpont - Ferihegy

2009. április 22-én (szerdán) a Kör-Vas-Út tagozat kirándulást szervez a ferihegyi repülőtér területére. Lehetőségünk lesz előadást hallgatni a Budapest Airport működéséről, autóbusszal bejárjuk a repülőtér kifutópályáit. Ezek után megtekintjük a légiforgalmi irányítótornyot.

A jelentkezési űrlap kitöltése után, az alábbi adatokat küldjétek el erre a címre: martonmiklos86 (kukac) gmail.com (legkésőbb 04. 15. 10.00-ig)
- Név, Szül. dátum, Szem. Ig. szám, Lakcím, Anyja neve


Indulás: 2009. ápr. 22. 13.00 VPK aula (kb. 3-4 órás program + 1-1 óra utazás BKV-val)

A KVZoo heti ajánlata

HÚSVÉTI PUSZI(NYUSZI)


“Piros tojás, fehér nyuszi, locsolásért jár egy puszi” - tartja a mondás, de ezen a héten egy jópofa locsolóversért cserébe meg is kapod tőlük! :)


Csütörtökön a szokásos tiramisu helyett most vaníliás piskótatekerccsel várnak minden vendéget, Bence recepje szerint, valamint a szintenkénti akció is folytatódik. :)

Ismét szünet a KTH-ban

A Hivatal informatikai rendszerének átalakítása miatt

  • április 16-án, csütörtökön és április 17-én pénteken a félfogadás szünetel, ügyelet az R épület fsz. 6-ban;
  • április 16. csütörtök 02:00 és április 20. hétfő 06:00 között
    • a Neptun rendszer, a KTH web, a Neptun web előreláthatólag nem lesz elérhető;
    • a "@kth.bme.hu" végű e-mail címekre érkező leveleket nem tudják fogadni.

Ismét egy előadás

A Kari Hallgató Tanács ismét lehetőséget biztosít nekünk, hogy egy színdarabot ingyen nézhessünk meg.


Az időpont: április 16., csütörtökön, vagy május 20.


A darab címe: Nyavalyások


Jegyeket Urbán Zsigmondnál kérhettek a Hallgatói Irodában – nyitvatartási időben.

2009. április 9., csütörtök

Támpont hírlevél

BURSA HUNGARICA ÖSZTÖNDÍJ JOGOSULTSÁG ELLENŐRZÉSE
A Bursa Hungarica ösztöndíjat nyert hallgatók esetében elvégeztük a szükséges jogosultságellenőrzést. A listát megtaláljátok: itt.
Amennyiben a listával kapcsolatban észrevételed van, úgy azt a Támpont Irodában jelezheted.
Az elmúlt hónapokban esedékes intézményi ösztöndíjrészek kifizetése legkésőbb a következő kifizetési időpontban történik meg.


NEM LESZNEK ELÉRHETŐEK A KTH SZERVEREI
A Központi Tanulmányi Hivatal informatikai infrastruktúrájának jelentős átalakítása miatt 2009. április 16. csütörtök 05:55 és 2009. április 20. hétfő 05:55 között nem lesz elérhető a Neptun Rendszer, a KTH-s levelezés, továbbá a KTH és a Neptun honlap.

A Neptun Rendszerben elvégzendő műveleteiteket ennek figyelembe vételével ütemezni szíveskedjetek!



Támpont Iroda


1111 Budapest, Műegyetem rakpart 7-9. R épület földszint
Tel.: (1) 463-3838; Fax: (1) 463-3869
E-mail: tampont@sc.bme.hu Honlap: http://www.tampont.bme.hu

Mindegy??!



2009. április 7., kedd

EGÉSZSÉGÜGYI VILÁGNAP

Ma EGÉSZSÉGÜGYI VILÁGNAP van.
Az ENSZ egyik szervezetének, a WHO-nak, vagyis az Egészségügyi Világszervezetnek az alapokmánya 1948. április 7-én lépett életbe, ez a nap azóta EGÉSZSÉGÜGYI VILÁGNAP.

Heti KVZOO ajánlat!

SZINTENKÉNTI KEDVEZMÉNYEK

Április 6-tól 2 héten keresztül, minden nap más szint lakói vásárolhatnak 20% kedvezménnyel!

április 6, hétfő: 9. emelet

április 7, kedd: 8. emelet

április 8, szerda: 7. emelet

április 9, csütörtök: 6. emelet

a többi a következő héten:)

A héten ismét VK-s buli lesz a koliban

Toronydaru bontás

A volt Skálánál a toronydaruk bontása elkezdődött. Április 14-én kedden lehetőség nyílik a komplexumnál lévő toronydaruk lebontásának megtekintésére.

Ez nem csoportos túra!!!

Azért jelentkezz, mert elképzelhető némi csúszás, ezért előző nap küldünk egy mailt, hogy mikor is lesz pontosan. Valamint ha a többit is bontják majd, akkor is kapsz értesítést, hogy ha van kedved megnézhesd.

Ha bármi kérdésed van: 06-20-770-87-68

NEPTUN üzemszünet - verziófrissítés

2009. április 8-án, szerdán verziófrissítésre kerül sor a NEPTUN rendszerben, így előreláthatólag 5:55 és 09:00 között nem érhető el a NEPTUN.

A verziófrissítés miatt a NEPTUN rendszer üzemideje április 8-án szerdán:

00:00 - 01:55 rendes üzem
01:55 - 05:55 üzemszünet (mentés)
05:55 - 09:00 üzemszünet (frissítés telepítés)
08:30 - 24:00 rendes üzem

Az okozott kellemetlenségért elnézést kérünk!

NEPTUN Üzemeltetés

ZH időpont változás

A Vásárhelyi Napok miatt változott a Talajmechanika (BMEEOGTAT13) tárgy zárthelyi időpontja.
Az új időpont: 2009. április 21. 17:00:00 K221

2009. április 6., hétfő

KVZOO!

5 PERCES SÜTI!:)

Kíváncsi vagy milyen? Gyere el és kóstold meg!:) Április 6-9-ig minden nap!

Kínálatunk menüpont alatt pedig mostantól megtekinthetitek, miket fogyaszthattok.

EZK hírlevél reloaded

Sziasztok!

A BME Egyetemi Zöld Kör és az OMIKK közös Filmklubjában ez alkalommal egy,
a környezetvédelmet is érintő animációs filmet láthattok.
Méghozzá a világ talán legelismertebb anime alkotójától,
az Oscar-díjjal is jutalmazott élő japán legenda, Hayao Miyazaki-tól!

"Nagyon jó látni, hogy egyre többen ismerik fel (köztük az idősebb generáció is) a japán rajzfilmkultúra szépségeit. Hogy sokan már el tudnak vonatkoztatni a ker.tévék csihi-puhi animéjitől, és rájönnek, hogy bizony léteznek színvonalas minőségű, fontos mondanivalóval rendelkező, szívvel és lélekkel átitatott csodálatos japán rajzfilmalkotások is. És hogy egy rajzolt mese nem feltétlenül csak gyerekeknek szólhat. A magyar köztudatban a színvonalas anime egyet jelent Hayao Miyazaki műveivel. Miyazaki műveit átitatja a természetszeretet. Meséiben előszeretettel ítéli el a modern emberi társadalmak pusztító életmódját, és velük szemben hihetetlen erőkkel ruházza fel az természeti lényeket. Hősnői gyönyörűek és önfeláldozóak, s a rendező szinte már perverz módon vonzódik a repülőszerkezetekhez. Ha szereted az animéket, akkor azért, ha láttál már Miyazaki mozit, akkor azért, ha pedig fogalmad sincs róla, milyen gyönyörűek ezek a japán mesék, akkor azért nézd meg a Nauszikát." (yofilm)


Helyszín: BME "K" ép. I/60.
Időpont: 2009. április 7. (kedd). 18 óra.


A vetítés ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!



Nauszika - A szél harcosai
Színes, magyarul beszélő, japán animációs film (116 perc - 1984)
Rendezte: Hayao Miyazaki

1000 évvel azután, hogy a Hét Napos Tűz megsemmisítette szinte az egész bolygó emberi lakosságát, a Földnek csak kis része maradt lakható az emberek számára. A tűz után a föld felszínét elborították Átokfölde hatalmas fái, melyek mérgező spórákat termelnek, s melyben csak a gigantikus méretű rovarok tudnak megélni.
A kis emberlakta területek folyamatosan fogyatkoznak, ráadásul a városok közti háborúk is tizedelik a megmaradt lakosságot. A Szél Völgye egy békés kis település, melynek hercegnője Nausicaa, a fiatal és életrevaló lány, aki elszántan keresi a gyilkos erdők titkait.
Ám a békés időknek hirtelen vége szakad, mikor egy szomszédos katonaállam megszállja a Szél Völgyét, és egy félelmetes eszközzel igyekszik megsemmisítő csapást mérni a közeli Átokföldére. Az erdő ereje azonban hatalmas, és nem tűri az ellene irányuló támadásokat. Vajon sikerül Nausicaa-nak megvédenie a népét és megmenteni a Szél Völgyét a teljes pusztulástól?

Linkek:
bővebb ajánló
trailer
filmdroid
wikipedia
port.hu
est.hu

BME Egyetemi Zöld Kör
web: www.kornyezetvedelem.bme.hu/
mail: egyetemizoldkor@gmail.com



Egyéb zöld programok a közeljövőben:

2009. április 6. - május 8.

Ismét eljött a tavasz, és újra egyre több bringa látható az egyetemi épületek körül. Pattanj hát Te is nyeregbe, mert április 6-án indul a Bringázz az Egyetemre akció, melynek fő törekvése, hogy Te is megtapasztald, mennyire egyszerű és természetes kerékpárral érkezni az egyetemre is!
Nem titkolt cél, hogy kiderüljön, melyik Magyarország legbringásabb egyeteme, illetve kara. Tehát itt az újabb remek lehetőség, hogy megmutassátok, a Ti sulitok ebben is veri a többi intézményt. Növeld Te is a bringások arányát, csatlakozz egyetemed karának egyik csapatához, és gyűjtsd a kilométereket!
A kampányban való részvételhez az oldalon való regisztráció után a Közlekedési Naplódban kell jelölnöd a bringás napokat, illetve a megtett kilométereket. Ha április 6. és május 8. között legalább nyolcszor bicajjal jössz az egyetemre, garantált ajándékot kapsz, valamint részt veszel a nyereményjátékon, ahol sok más meglepetés mellett tiéd lehet a három darab kerékpár egyike is.
Minden egyéb információ a közös oldalakon!

2009. április 16-18.

A RENEXPO® Central Europe az egyetlen, kifejezetten a megújuló energiák témakörében rendezett szakmai kiállítás, amely a magyar piacon kívül a régió országaiból – így Romániából, Szerbiából, Szlovéniából – is jelentős számú szakmai érdeklődőt vonz. Közép- és Délkelet-Európában a RENEXPO® Central Europe-ot szervező REECO Csoport ismerte fel elsőként, hogy hazánkban és a régióban egyre többen gondolják úgy, hogy most van itt az idő bekapcsolódni a harmadik ipari forradalomként is emlegetett megújulóenergia-hasznosítás folyamatába. Ennek során RENEXPO® Central Europe hídként funkcionálva valamennyi résztvevő, kiállító és szakértő számára jelentős számú új üzleti kapcsolatot, konkrét megrendelést, szinergia lehetőséget és tudástranszfert nyújt.

Bővebb infó a honlapon: www.renexpo-budapest.com

2009. április 28.

Április 28.-án 10 órától este 18 óráig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen kerül megrendezésre a harmadik Egyetemi Tájékozódási Sportok Fesztiválja. A megadott időpontban bármikor lehet jelentkezni a K központi épület és a könyvtár közötti parkos területen. (térkép) A rendezvény teljesen nyílt, bárki nevezhet (nem csak oktatási intézményben tanuló), a nevezés ingyenes! Jelentkezés a helyszínen, vagy a testnevelés órádon. Az egyes versenyszámok pályái úgy vannak kialakítva, hogy tájékozódási alapok nélkül is könnyen teljesíthetők.

További infó a honlapon: www.tajfutofesztival.hu/

Egyedi értelmezés!:oD

MONDAYSIN!


WHITEFÜL-MONDAYSIN-ESTE 21:00
hallgass bele itt: mondaysin

2009. április 5., vasárnap

Eiffel-torony

Idén 120 éves az Öreg Hölgy. A mára Párizs jelképévé vált torony építését 1889. március 31-én fejezték be, majd május 15-én megnyitották a nagyközönség előtt.

2009. április 4., szombat

SZILTAN KONZULTÁCIÓ

Azonfelül, hogy ezen a hétvégén (ma) van a párnacsata világnapja, már el kell kezdeni készülni a jövő heti szilárdságtan ZH-ra.
A ZH témája: Összetett igénybevételekből számított feszültségek és főfeszültségek.
Az anyag könnyebb emészthetősége végett a mecha tanszék
konzultációt rendez a VPK nagytermében vasárnap 15-17-ig. (feladatsor)
Mindenkit szeretettel várunk.
Egyéb: már letölthető a második sziltan házi feladat is (itt)!!!

2009. április 3., péntek

Így üljetek a gép előtt!

METRO4 KÁLVIN TÉR!

2009-04-08
Ha lemaradtál a múltkor,akkor sem maradtál ki, mert április 8-án (szerdán) újra látogatást teszünk az épülő 4-es metró Kálvin téri állomásán.
GYÜLEKEZŐ: 08:20, VPK, aula
INDULÁS: 08:30

AUTOCAD TANFOLYAM!

2009.04.07.
A 9. és 10. tanítási héten AutoCad oktatás lesz 4X2 órában a Z épület 820-as Számítógépes laborjában. Az oktatás órái kedden, és szerdán 17-19 óráig lesznek. A pontos ütemtervet, és egy Autocad diákváltozat letöltését bemutató pdf-et a hír letöltéseinél megtaláltok.


A diákváltozat regisztrációjához BME-s emailcím szükséges, amit itt tudtok csináli néhány egyszerű lépésben:

BME-s emailcím létrehozása

A számítógépterem véges kapacitása miatt a maximális jelentkezési létszám 23 fő. Ezen felül is tudsz jelentkezni, de számítógépet, illetve asztalt nem tudunk biztosítani. Ha elintézed, hogy beférj a terembe, akkor ezen felül is jöhetsz. Természetesen

Természetesen a programra saját laptoppal, akkor gyere, ha nem vagy bene az első 23-ban, és a részvétel feltétele ez esetben a jogtiszta AutoCAD Diákváltozat

letöltheted itt: AUTOCAD

Építsd fel a saját családfádat

Lehet, hogy sokatoknak volt feladata kisiskolásként, hogy egyik órára a szűk családfátokat meg kellett csinálnotok. Biztos érdekes feladatnak tűnt, de hát valljuk be, ilyesmivel szerintem ma már nem sokan foglalkoznak (egyrészt), másrészt meg nincs is igazán kedve az embernek loholni meg rajzolgatni, hogy ki kinek a kicsodája.

Elektronizált világunkban, ahol az internet már csak a legkisebb falvakba nem kúszott be tán, sok mindent a kezükbe adnak, csak kérdés, hogy észrevesszük-e ezt, akarjuk-e használni.
Például nyithatunk webes naplót (ismertebb nevén blog), ahol akár a nevünk alatt, akár egy fantázianév alatt rögzíthetjük mindennapjainkat, vagy egy cég, egy társaság mindennapjait. Weboldalak segítségével létrehozhatunk honlapokat, fotóalbumokat, mindezt csupán pár egyszerű kattintással úgy, hogy mindenki láthassa azokat, vagy csak akiknek kell. Ingyenesen letölthetünk zenéket és filmeket, vagy éppen belehallgathatunk más világtájak rádióadásaiba.

Ki tudja, hogy vajon mi-minden áll még rendelkezésünkre, amiről sosem hallottunk, s amire sose gondolnánk. Ez utóbbiba tartozik a családfaépítő website, ahol szintén csak a jól ismert pár kattintással, redkívül egyszerűen felépítheted őseid és leszármazottaid kapcsolati rendszerét. Fényképeket tölthetsz fel róluk, megjelölheted állapotukat (élő-e vagy holt), s személyes adataik beírásával az oldalon működő naptár segítségével nyomon követheted születésnapjaikat. Ergo, nincs többé elfeledett szülinap, s nem kell kérdezgetned anyut, hogy a látogató rokonod honnan is rokonod!
Továbbá a már felvett személyek is bekapcsolódhatnak családfád továbbbővítésébe, így még azt sem kell megtenned, hogy mindent magad kutass ki. Ezen kívül családi eseményekről is lehet bejegyzést hagyni az oldalon, vagy egyszerre felhívni rá a rokonság figyelmét.
Mindezt még meg tudjuk fűszerezni azzal, hogy a most élő öregeink érdekes történeteit is eltárolhatjuk a honlapon (nekem például a ma is élő keresztanyám végigélte az I. és a II. világháborút, az 56-os forradalmat, a rendszerváltást és még ki tudja mit) olyan formában, ahogy azt a történelemkönyvek sosem írják le.

Az oldal elérhetősége itt: családfa!

Mindenkinek jó szórakozást hozzá! :)