2011. június 27., hétfő

Regeneráció Tábor – Balaton-parton a közszolgálati pályáról


Érdekel a politika, a közélet és a közszolgálati pálya? Szeretnéd kipihenni a vizsgaidőszakot és a nyaralás mellett hasznosan eltölteni az időd? Akkor köztünk a helyed! Jelentkezz az első Regeneráció Táborba, ismerd meg személyesen az állami vezetőket, csobbanj július 8–10. között Siófokon!


A Regeneráció annyit tesz: a kormány megújítja a közigazgatást. Tavaly szeptemberben közel nyolcezer fiatal látogatott ki a Regeneráció – Kormányzati Karrier Expóra, hogy személyesen is megtapasztalja: a közigazgatás érdekes és vonzó életpálya lehet számukra. Idén áprilisban a Regeneráció – Közigazgatási Nyílt Nap alkalmával közel hatszázan jöttek el a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumba (KIM), hogy megismerjék a közszolgálat kulisszatitkait. Most, a Regeneráció harmadik állomásán, egy igazi balatoni hétvégére invitálunk!

Július második hétvégéjén, az első Regeneráció Táborban, a kormányzat meghatározó vezetői, miniszterek és államtitkárok az országmárka alakításáról, a magyar EU-elnökségről, a környezetvédelemről, az igazságügyi reformról, az ifjúságpolitikáról, a honvédelemről, a sportpolitikáról tartanak szemináriumokat. Velünk lesz Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, Mihalovics Péter fiatalokért felelős miniszteri biztos, Czene Attila sportért felelős államtitkár és Ódor Bálint EU ügyekért felelős helyettes államtitkár is.

Az izgalmas beszélgetéseknél persze nem ér véget a program! A legjobb magyar filmek, hagyományos hazai ízéket idéző szabadtéri kóstoló és koncert is szerepel a tábor eseményei között. A szituációs játékokban pedig kipróbálhatod, hogyan készülnek a törvények, hogyan készíthetsz elő egy valódi országos projektet, vagy éppen kitalálhatod, mit viseljenek a miniszterek a következő kormányülésen. Ha mindez nem lenne elég, a szabad strand mellett térítésmentesen használhatod az uszodát, a szaunát, a teniszpályákat és a különböző sporteszközöket is.

Kezdd a nyarat Siófokon, tudj meg mindent a közszolgálatról, és közben érezd jól magad! Az első Regeneráció Táborba e-mailen zajlik a regisztráció. A jelentkezési feltételekről tájékozódj a http://www.regeneracio.blog.hu és a http://www.facebook.com/regeneracio felületeken!

A Regeneráció Tábor szervezője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

Nincsenek megjegyzések: