2010. május 14., péntek

Egy jópofa soproni

A Nyugat kapujában ebben az évben is megrendezik a VOLT Fesztivált. Ha szeretnéd átérezni egy családias fesztivál hangulatát, mindenképpen érdemes ellátogatni Sopronba 2010. június 30. és július 3. között.

Nemrégiben megszállt nálunk egy francia fiatal, és beszélgettünk vele a nyári programokról. Amikor megkérdeztük, hogy hallott-e már a Sziget Fesztiválról, mondta, hogy naná, és szerinte mindenki ismeri ezt a nevet. Amikor azonban a további magyar fesztiválokról beszélgettünk, már nem volt ennyire magabiztos. A soproni VOLT Fesztiválról még egyáltalán nem hallott. Ezen nem csodálkoztunk annyira, mert a német és angol nyelvű VOLT hirdetések ellenére ez még mindig inkább egy, inkább magyarok részvételű fesztivál. Természetesen a sátrak között sétálva itt is elég sok külföldi fiatallal futhatunk össze, de mégsem az a helyzet, mint a Szigeten, ahol a résztvevők többsége már inkább külföldi, és az árakat is az ő pénztárcájukhoz igazították.

Az első VOLT Fesztivált 1993-ban rendezték meg, a nevét egy könnyűzenei lapról kapta. A lap azóta megszűnt, a VOLT azonban van és lesz is. (A rendezést egyébként néhány éve ugyanúgy a Sziget Kft. intézi, mint a Sziget Fesztiválnál vagy a Balaton Soundnál.) 2002 óta a városban lévő Sportcentrumból a város szélén lévő kemping területére került, és a 90-es évekbeli egy illetve két színpadot a több színpad és rendezvénysátor váltotta fel. A fesztivál ugyanakkor továbbra is megőrizte azt a különleges jellegét, hogy nem csak egy egyszerű zenei fesztivál, a koncertek mellett sok egyéb program várja az érdeklődő fiatalokat és időseket egyaránt. Tavaly a Páneurópai Piknik 20 éves évfordulója játszott jelentős szerepet a fesztivál helyszínén kívüli programokban.
De idén is lesz dumaszínház, szabadegyetemi előadások, kerekasztalbeszélgetések és még nagyon sok minden más. Számomra a VOLT ezért is különleges – régen a zenei programot a VOLT mozi és egy-két kerekasztal beszélgetés fűszerezte, az utóbbi években pedig rengeteg, a zenén túlmutató beszélgetés és előadás.

De a zenei felhozatalnál is álljunk meg egy pillanatra. Ezen a fesztiválon a nagy húzónevű együttesek mellett minden este belebotolhatunk valami érdekes koncertbe, legyen szó akár a siófoki Blokk együttesről, vagy a szlovén Laibach formációról. Idén a június 30-i (szerdai) nap az I. Magyar rocklegendák napja, fellép a Magna Cum Laude, Deák Bill Blues Band, az Edda, az Omega és a Tankcsapda.
A szombati nap egyik főszereplője az egyik utolsó koncertét adó Kispál és a Borz. De a pénteki nap nem fog elmúlni a Csík zenekar, Hobo, Pál utcai fiúk és Ákos nélkül, hogy a legutolsú nagyszínpadi fellépőt, a fesztivál évről-évre visszatérő vendégét, a Prodigyt már ne is említsük. Szombaton Péterfy Bory & Love Band mellett az angol Massive Attack fogja támadni a fesztiválozókat. S ez még csak a nagyszínpad programjából volt egy kis ízelítő, lesz DJ. Enikő, Zagar, Neo, 30Y, PASO, Kowalsky meg a vega, Alvin és a mókusok és még több mint száz együttes és DJ.

A napijegy ára 7990 Ft (május 31-ig, utána 8990 Ft, a helyszínen 9900 Ft), a hetijegy 19900 Ft (május 31-ig, utána 22990 Ft, a helyszínen 25000 Ft). Ha sátorral jössz a VOLT-ra, akkor érdemes minél előbb megérkezni, mert a legjobb helyek hamar elfogynak. (Ha nem sátorral, akkor pedig minél hamarabb foglalj sátort/ismerőst.) A vonatoknál pedig arra érdemes figyelni, hogy ezekben a napokban meglehetősen zsúfoltak a járatok. S ne lepődj meg, ha több BME-s ismerőssel összefutsz a fesztiválon – mégiscsak Magyarország második legnagyobb fesztiválján jársz. S ha már eljutsz Sopronba, szánj rá néhány órát, hogy körbenézz a városban is – a helyiek örülnek a VOLT-karszalagos fiataloknak, és több múzeum és étterem is speciális VOLT-kedvezménnyel készül idén is.

A programokról további információt itt találsz:
http://www.sziget.hu/volt


Bacsárdi László

Nincsenek megjegyzések: