2010. augusztus 23., hétfő

BME ÉMK Gólyatábor 2010

Véget ért a 2010-es Gólyatábor az újdonsült építőmérnök hallgatók számára. Túl vannak az első felzárkóztató napokon, hogy igazi építős válhasson belőlük.
És hogy min mentek keresztül? Első nap a Vérmezőn gyülekeztünk, majd közösen nekiláttunk a vonat útnak, és leutaztunk egészen Káptalanfüredig (Balaton északi partja).
Kb. 500 méter gyalogtúra után elfoglaltuk a szállást, kisebb-nagyobb akadályok közepette. Lényegében mindenki aludt valahol, ha más nem váltásban. A szerencsésebbek az erdő közepén szétszórt fakuckók valamelyikében. :)

Már első este elhagytuk a tábort egy közös Misztérium erejéig, ahol felsőbb éves hallgatók a megszokott jó hangulatot varázsoltak a "kicsiknek". Az eső persze kezdve attól az estétől, minden nap jól bekavart. Szerencsére, csak este esett, akkor meg izzadtunk, úgyhogy legalább a fürdés a bulitól a házig megvolt :)

Másnap reggeli torna, dékáni tájékoztató, előadások hava. Majd délután jött a várva várt vízi vetélkedő, balatoni locsi-pocsi miegymás :) És persze maradt belőle estére is, főleg a hölgyeknek ;)

Harmadnap sportvetélkedő vette kezdetét, ahol az ügyes kis mitugrászok teljesítették az Egyetemi Napok egyik előfeladatát, a gólyatábori táncot. Délután megtudták, mi az az O-Pí-Pí, majd miután mindenki levakarta magáról a tésztának valót, eljött a várva várt nagyvetélkedő.

Pénteken, augusztus 20-án pedig megfáradva, hangtalanul, minden erőnket összeszedtük egy utolsó útra, a vasútig, ahol is fellépve a vonatra elmúlt a versengés.... hisz már mind úgy mentünk haza, mint a BME Építő.... mint egy nagy közösség, akik mindig segítik egymást jóban-rosszban :)

A mesét pedig hamarosan kommentáljuk képekben is, a Fotókör segítségével.

Addig is, jó készülődést, vasárnap találkozunk, költözünk, bulizunk.... jajj, mi lesz itt. XD

Nincsenek megjegyzések: