2013. május 15., szerda

WOMEX Zsűriben a Sziget Fruzsinája!

Hétvégén veszi kezdetét Berlinben a világzene legnagyobb nemzetközi szakvására, a WOMEX októberi rendezvényére jelentkezett zenekarok zsűrizése, melynek hazai vonatkozása, hogy először került a neves szakemberekből álló ítészek közé magyar zsűritag. Hazánkat Szép Fruzsina, a Sziget programigazgatója képviseli.
Idén is október végén rendezik a világ legnagyobb világzenei szakvásárát, a WOMEX-et, melyre többezer zenekar jelentkezett eddig a földgolyó minden szegletéből. Közülük most májusban választ ki egy szakavatott zsűri majd’ 60 csapatot, akik majd fellépnek a world-music szakma színe-java előtt októberben.

Mint minden évben, a WOMEX idén is meghívott hét elismert szakembert a WOMEX nemzetközi hálózatából, hogy csatlakozzanak a zsűrihez. Ez a csapat, akiket előszeretettel “7 szamurájnak” hívnak, testesíti meg a különböző régiók változatos zenei ízlését. És a WOMEX történetében először idén magyar szamuráj is lesz a zsűriben, történetesen a Sziget programigazgatója, Szép Fruzsina.

Nincsenek megjegyzések: