A társadalom egy igen összetett, strukturális életforma, mely a mai modern embert hivatott képviselni, illetőleg őáltala jött létre, s marad életben is. Az emberiség fejlődésének köszönhetően ma már elmondhatjuk magunkról, hogy mi alkotjuk az általunk ismert univerzum egyetlen civilizált és talán intelligens életformáját.
Ez az életforma az, melyre egyesek olyannyira büszkék, hogy minden áron megőrizni akarják azt, de sajnos elmondhatjuk azt is, hogy mely megőrzi azokat is, akik valamilyen megmagyarázhatatlan módon bekerültek a körbe. Ezek azok az emberek, akik szemetelnek az utcán, állat módjára élnek (bár ez azért vitathatatlanul hízelgőnek számít olykor), leölik embertársaikat különböző érdekből vagy éppen fenyegetések és egyéb, magát az intelligencia csúcsának tartó életforma által el nem fogadható húzások által előrébb igyekszik juttatni azon a bizonyos ranglétrán.
De vannak ebben a tökélyre formált, agyonszabályozott emberi maszlagban olyanok is, akik csak az isten tudja ki és miért ültetett olyan pozícióba, melyben most leledzenek, s csak egyet lehet elmondani róluk:
ők azok, akik ujjal mutatva röhöghetnek embertársaikon, még ha az áldozat az előremenetelét tekintve 3-szor kenterbe is vágja őket...
Igen. Intelligencia. Vajon intelligens mások által sajnáltatni magunkat? Vagy kihasználni másokat? Megmérgezni egymást, a folyókat, az állatokat, a Földet? Ellenségnek tekinteni azokat (legyen az szomszédban lakó ember, vagy egy kontinensnyi ember), akik egyetlen támaszaink lehetnek akkor, amikor beüthet a krach túlbecsült intelligenciánkról?
S az vajon intelligens a bolygó "csúcsragadozójától", hogy azt hiszi ő aztán pótolhatatlan, megismételhetetlen, s éppen ezért mindent megengedhet magának?
Az a baromi nagy helyzet, hogy bárhogy is nézzük ezt a nagy világot, annyira mégsem nagy, hogy legyen egy pontja, ahol megszabadulhatunk azoktól a magukat hiperintelligensnek tartott seggfejektől, akik önnön tökélyüktől elszállva semmibe vesznek minket vagy másokat. S tudjátok mi a szomorú? Hogy ezekből annyi van már, hogy sajnos mindig lesz egy szomszéduk, akik hívják a tűzoltókat, ha ég a házuk, miközben ők magukra zárták az ajtót...
Ez az életforma az, melyre egyesek olyannyira büszkék, hogy minden áron megőrizni akarják azt, de sajnos elmondhatjuk azt is, hogy mely megőrzi azokat is, akik valamilyen megmagyarázhatatlan módon bekerültek a körbe. Ezek azok az emberek, akik szemetelnek az utcán, állat módjára élnek (bár ez azért vitathatatlanul hízelgőnek számít olykor), leölik embertársaikat különböző érdekből vagy éppen fenyegetések és egyéb, magát az intelligencia csúcsának tartó életforma által el nem fogadható húzások által előrébb igyekszik juttatni azon a bizonyos ranglétrán.
De vannak ebben a tökélyre formált, agyonszabályozott emberi maszlagban olyanok is, akik csak az isten tudja ki és miért ültetett olyan pozícióba, melyben most leledzenek, s csak egyet lehet elmondani róluk:
ők azok, akik ujjal mutatva röhöghetnek embertársaikon, még ha az áldozat az előremenetelét tekintve 3-szor kenterbe is vágja őket...
Igen. Intelligencia. Vajon intelligens mások által sajnáltatni magunkat? Vagy kihasználni másokat? Megmérgezni egymást, a folyókat, az állatokat, a Földet? Ellenségnek tekinteni azokat (legyen az szomszédban lakó ember, vagy egy kontinensnyi ember), akik egyetlen támaszaink lehetnek akkor, amikor beüthet a krach túlbecsült intelligenciánkról?
S az vajon intelligens a bolygó "csúcsragadozójától", hogy azt hiszi ő aztán pótolhatatlan, megismételhetetlen, s éppen ezért mindent megengedhet magának?
Az a baromi nagy helyzet, hogy bárhogy is nézzük ezt a nagy világot, annyira mégsem nagy, hogy legyen egy pontja, ahol megszabadulhatunk azoktól a magukat hiperintelligensnek tartott seggfejektől, akik önnön tökélyüktől elszállva semmibe vesznek minket vagy másokat. S tudjátok mi a szomorú? Hogy ezekből annyi van már, hogy sajnos mindig lesz egy szomszéduk, akik hívják a tűzoltókat, ha ég a házuk, miközben ők magukra zárták az ajtót...
1 megjegyzés:
wáá, ez mi? Honnan jött? Tetszik...
Megjegyzés küldése