2013. április 23., kedd

Budapesten dübörgött a SportPont Program!

Budapesten tartották a SportPont Program éves sajtótájékoztató eseményét, ahol a program fővédnökeként Kovács Antal, olimpiai bajnok, a MEFS és a MOB elnökségi tagja, számos olimpikon - Dombi Rudolf és Kökény Roland, olimpiai bajnok kajak-páros, Joó Abigél, olimpiai 5. helyezett és Ungvári Miklós, olimpiai ezüstérmes judós - is részt vett, akik kipróbálják a különböző sportágakat. A rendezvényen megjelent: Kiss Norbert helyettes államtitkár (Emberi Erőforrások Minisztériuma), Tóth Miklós, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, Kiss Ádám, a MEFS elnöke, Székely Mózes, a MEFS főtitkára, Maszlavér Gábor az EFOTT fesztiváligazgatója és Simon Gábor, a MEFS elnökségi tagjai.

Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos a SportPont Program megnyitóján a Magyar Ifjúság 2012 kutatás eredményeire hivatkozva elmondta, hogy a sportolás mint a szabadidő eltöltésének lehetséges módja, a fiatalok mindössze 15-16 %-ánál jelenik meg, amely különösen beszédes adat az olyan egyéb szabadidős elfoglaltságok mellett mint a 49%-ot mutató tévé nézés vagy az 56%-on álló számítógépezés. Nem elhanyagolható az az összefüggés sem, mely szerint az aktívan sportolók 81%-a elégedett az egészségével és a közérzetével, amely rávilágít, hogy milyen pozitív szerepe lehet az aktív, sportoló életmódnak az egészségérzet kialakulásában.

„A kormány által elfogadott ifjúságpolitikai keretprogram is igyekszik kicsit kiszakítani a tizenéveseket a virtuális világból, abból az online közegből ahol gyakran otthonosabban mozognak, mint a való világban. A SportPont Program illetve a többoldalú összefogás is azt a célt támogatja, hogy az új nemzedék egy minden szempontból még egészségesebb nemzedék lehessen" – tette hozzá Mihalovics Péter. 


A Program április 19-i hivatalos megnyitóján ötoldalú együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség, az EFOTT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Zánka - Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft., melyben elkötelezték magukat az új nemzedék minél szélesebb körű bevonásán keresztül a szabadidősport, azon belül is az egyetemi és főiskolás kosárlabda színvonalának emelése és jövőjének formálása mellett.

A Hajós Alfréd Terv részét képező SportPont Fesztivál elsődleges célja azon hallgatók megszólítása egy mozgásra ösztönző jutalmazási rendszer segítségével, akik nem sportolnak rendszeresen, vagy eddig egyáltalán nem foglalkoztak a sport témájával. A Kovács Antal olimpiai bajnok fővédnöksége alatt álló SportPont Programra valamennyi, Magyarországon felsőfokú képzésben részt vevő hallgató jelentkezhet, aki a www.sportpont.hu oldalon regisztrál. Az országos döntőre az idei EFOTT Fesztiválon, az Új Nemzedék Jövőjéért Program megvalósítási terepéül szolgáló zánkai ifjúsági centrumban kerül majd sor. 

Regisztáljatok Ti is a sportpont.hu oldalon! Megéri! :)

Nincsenek megjegyzések: