2011. május 14., szombat

Ha nyár, akkor Campus Fesztivál!

Ha még nincs programod július 20-24. között, vagy ha van is, mondd le, mert a fent említett időpontban feltétlenül Debrecenben a helyed! Ekkor rendezik ugyanis a cívisváros legnagyobb, fiataloknak szóló nyári eseményét, a Campus Fesztivált.

A négy napnyi felhőtlen szórakozás helyszíne a debreceni Nagyerdő, a város zöldövezete. Sok fesztivállal probléma, hogy a helyszín messze esik mindentől, és nehézkes az odajutás. A Campus esetében épp ellenkező a helyzet: ennél közelebb gyakorlatilag már nem is lehetne a fesztivál a városhoz. Csupán egy rövid villamosút választ el a belvárostól, a fesztiválterület mellett pedig a város strandja fekszik, ami bérletet vásárlóknak általában ingyenesen használható. És akkor magáról a helyszínről, illetve a fellépőkről még szó sem esett! A fesztivál igazi kuriózuma a régi víztorony, amelyet csupán erre az alkalomra díszkivilágításba öltöztetnek, és megnyitnak a szórakozni vágyó közönség előtt.

Az idei fellépők között valódi csemegének ígérkezik a Cseh Tamás emlékest, és a Csík zenekar koncertje, Presser Gábor vendégeskedésével. Emellett több külföldi fellépő is Debrecenbe látogat, például Désorden Publico (VEN), Futurebound & Metrik (UK), Hostage (UK), Argies (ARG) és a jól ismert Parov Stelar.


Természetesen a legjobb hazai zenék sem maradhatnak el:
Tankcsapda, Subscribe, Road, Depresszió, Fish!, Supernem, Alvin és a Mókusok, Republic, Edda, Deák Bill Blues Band, Mystery Gang, Paddy and the Rats, Irie Maffia,
Ladánybene 27, Copy ConKiscsillag, 30Y, Quimby, Vad Fruttik, Magashegyi Underground, HS7, Nemjuci, Kesh, Jurij,…
A koncertek mellett a hazai stand-up comedy műfaj legjava is fellép: Kiss Ádám, Mogács Dániel, Kőhalmi Zoltán és Beliczai Balázs.

Jegyárak: bérlet (júl. 5-ig) 11.500 Ft, (júl. 6-tól) 12.500 Ft
Napijegyek 0. nap (szerda) 2.500 Ft, a többi napra elővételben 4500 Ft, a helyszínen 4900 Ft

további információ:

Nincsenek megjegyzések: